Lights will guide you home

Heyho! ( ◡‿◡ )

Néhány hete felhívták rá a figyelmem, hogy a blog sablonja olykor képes elég ótvar dolgokat művelni. Ezt egyébként korábban én is észrevettem, de nem foglalkoztam vele különösebben, amíg a fülembe nem ültették a bogarat, miszerint ez a kis szépséghiba – tagadhatatlanul – rombol a színvonalon, akármennyire is élvezi valaki az itt olvasgatást. Ilyen egyértelmű kellemetlenség például, hogy nem lehet rendesen, a legördülő menüben nézelődni a posztok között, mert valamiért nem engedi a dizájn, a kis szemét csak az aktuális hónapot mutatja részletesen, ahogy időközben arra is rájöttem, egyszer sem említettem meg, milyen hosszú az adott sztori, ami lássuk be, szintén nem hátrány, ha valakinek másfél óra szabadidő helyett cirka tizenöt perce van. Utóbbival tehát azt igyekeztem elérni, hogy ne kelljen kapkodva lezavarni, vagy az időhiány miatt a cselekmény közepén félbehagyni egy 15 oldalas kisregényt. 

A lényeg: a következőkben a történetek linkjeit, illetve hosszát találjátok meg egy rövid összefoglaló kíséretében. Remélem, ha más tekintetben nem is, legalább egy picivel kényelmesebbé tettem ezzel a külön oldallal a blogon való bolyongást.


Jó böngészést! (˘˘)



Életünk értelmei eddig szinte mindenben egyetértettek, ami azt jelenti, nagyon is itt az ideje egy kis kalandot vinni a túl nyugodttá vált hétköznapokba. Fontos emlékeztető: még szex után sem garantált, hogy a megszokottnál őszintébb vallomások jól fognak elsülni. Castiel már csak tudja.
Hossz: 600 szó


11. évados fanfiction, ahol Deannek már nagyon elege van a britekből, a feszültség levezetéséhez pedig kedvenc angyalunktól számít némi segítségre, aki szokásához híven túl elnéző a vadásszal. Ez persze most nem sül el valami jól.
Hossz: 400 szó


Let Her Go songfic, ami nagyon-nagyon picit depresszívebbre sikerült, mint az ihletadó dal. [angst, alkoholizmus, major character death, szóval minden, ami tőlem szokatlan] Igazából undorítóan szomorú egy sztori lett. de mentségemre szóljon, néha a fanfic írókon is elhatalmasodik a mindennapok monoton nyomása. Jobb így kiadni a sok stresszt, mint feketére szívni a tüdőm.  
Hossz: 2200 szó






Hajnali kelés, síró gyerek, kialvatlan szülők – ennél nem kell több ahhoz, hogy Dean Winchester egy rövidke, mégis nagy port kavaró pillanatra kiessen a mintaapa szerepéből. Papás-mamás [inkább papás-papás] kicsit másképp. 
Hossz: 300 szó


Kedvenc párosunk az első, kifejezetten élvezetes pár alkalom után ismét eljátszotta, hogy normális – vagy legalábbis igyekezett hű maradni a szerepéhez. Négy újabb kaland, amit önmagukhoz hűen tesznek felejthetetlenné. 
Hossz: 1300 szó


Majdnem pontosan olyan szaftos szösszenet, mint amilyennek a cím alapján kinéz. [Életemben először igazán úgy érzem, Dean borzasztóan hasonlít rám; talán jobban is mint kéne  éljen az OOC.]
Hossz: 100 szó


12x12 coda – Castiel és Dean a fárasztó, eseménydús nap után egy-egy sörrel a kézben kiülnek az Impala motorháztetőjére csillagokat nézni – hála az égnek nem olyan mainstream és közhelyessé vált módon, mint manapság szokás. Az angyal a gondolataiba feledkezve a téli tájat szemléli, felidézi a múltat, mi pedig rájövünk, nem is olyan könnyű angyalnak lenni. Kiváltképp a Földön, Dean Winchester oldalán állomásozva. 
Hossz: 1000 szó


Minden bizonnyal kedvenceinknek is szüksége van olyan napokra, amikor csak a tévé előtt fetrengenek és épp magasról tesznek rá, milyen nyűge van a világnak. Ez is egy olyasféle, nyugis mozizásnak indult délután, egészen addig, amíg Deannek eszébe nem jut, hogy valamiről borzasztóan megfeledkezett.
Hossz: 250 szó


Még a természetfeletti világában is muszáj alkalmakat keríteni rá, hogy a szerelmesek kettesben tölthessenek némi időt. Dean és Cas kamaszok módjára kipróbálják a lehető legklisésebb randevú-helyszíneket, és mindegyiket a maguk módján teszik emlékezetessé.
Hossz: 590 szó


Nyolcadik évados, humoros(nak indult) Destiel fanfic, amelyben Castiel rebellis angyal lesz, a bunker ősrégi kódexek könyvtárává válik, Dean pedig jobb ötlet híján gyilkossági kísérleten gondolkozik. Még jó, hogy van, aki – megfelelő módszerekkel – lebeszéli róla.
Hossz: 660 szó


Castiel elbukik, mint angyal, így az összes olyan emberi szokást meg kell tanulnia, ami halandóként életben tarthatja ebben a számára teljesen új világban. Szerencsére Dean és Sam mindenre felkészítik. Vagy majdnem mindenre.
Hossz: 1100 szó






Cirka fél éves késéssel – szóra sem érdemes, tudom –, ide is elért a Halloween. Cas életében először ünnepel a Winchester-tesókkal, a buli azonban kicsit máshogy alakul, mint elsőre tervezték. Pia, jelmezek, horror és társas rosszullétig. Szó szerint.
Hossz: 1100 szó


Claire és Castiel érdekes beszélgetésbe bonyolódnak egyik este, amely végén Cas elsüt egy nagyon nem szép poént. Dean cserébe még kevésbé szép módon tanítja móresre. Elvégre ilyenek a felnőttek, nem?
Hossz: 200 szó


Claire olyannyira élvezi a Deannel és Cassel töltött mindennapokat, hogy az idióta felnőttek még idiótább szabályaira visszavágásként minden alkalmat megragad, hogy a lehető legszebb kifejezéssel élve is szarrá alázza őket. Ez is egy olyan nap. Destiel és Claire kalandjai – part 3.
Hossz: 1800 szó


A tegnapi – remélhetőleg legalább egy kettest érő – matek témazáróm és kedvenc shipem, illetve kamasz gyermekük által ihletett százszavas ficecske. Destiel és Claire kalandjai – part 2.
Hossz: 100 szó


Destielék ismét kilépnek a Supernatural varázslatos világából, és gyereket nevelnek – aki sajnos ez alkalommal csúnyán megbetegszik. Castielt félpercenként a szívroham kerülgeti, Deant meg a férje hülyeségei miatt az agyvérzés. Szép is ez a házasélet!
Hossz: 1400 szó


Kamaszt nevelni soha nem egyszerű feladat. Akkor pedig végképp nem az, ha néhány éve magasztos célok megvalósítása végett elvetted az apja földi életét, most pedig hárman éltek együtt a „gyerekkel” és a pároddal, akik puszta véletlenségből ki nem állhatják egymást. Destiel és Claire kalandjai – part 1.
Hossz: 200 szó


Egy hosszú, külön töltött vadászat után mindenki kedvenc gerlepárja végre ismét együtt lehet. Némi személyes, négy fal között történő foglalatoskodás után Castiel feltesz egy egyszerű kérdés a mellette fekvő vadásznak, amire talán kicsit bonyolultabb lesz a válasz, mint elsőre gondolta. Dean a múltja egy fontos momentumát osztja meg vele.
Hossz: 1900 szó






Dean Winchester 38 hosszú év elteltével sem tudta a szívébe zárni a karácsonyt. Idén azonban más történt. A vadász teljesen egyedül maradt erre a pár napra, balszerencséjére le is betegedett. Még szerencse, hogy egy kíváncsi angyal tett róla, hogy ne a takarók alatt, lázasan kelljen végigszenvednie a szeretet ünnepét.
Hossz: 7300 szó


A gyereknevelés egyik árnyoldala – főleg, amikor még baba a poronty –, hogy apáéknak két pelenkázás vagy etetés között jóval kevesebb ideje marad az olyan semmitmondó és felesleges dolgokra, mint a szex. Dean kezd besokallni, a sértettségét pedig nem rest megosztani a lányával, aki a szülei legnagyobb örömére tesz az egészre magasról.
Hossz: 1200 szó


Adott egy szerelmes és féltékeny Winchester, aki – ahogy már 12 évad alatt könnyedén rájöhettünk –, túl büszke, hogy beismerje az érzéseit a társának, illetve egy ex-angyal, aki túl jószívű, hogy nemet mondjon egy baráti kérésre, még ha korábban csúnyán félre is vezették. Hogy ki fogja kettejük problémáját megoldani – ha már ők képtelenek? Természetesen egy kisbaba. #TeamTanja
Hossz: 4800 szó


Ráébredni arra, hogy férfiként más vagy még akkor is kibaszottul nehéz, amikor egy szerető és támogató család van mögötted. Képzeld el, milyen ez, ha kamaszként egy gyűlölettel teli, képmutató, ráadásul – elviekben – borzasztóan vallásos személy irányítja a szüleidet. Castiel tudja, milyen. A pohár pedig egyszer mindenkinél betelik. 
Hossz: 3900 szó






Egy rövid, angstos és szégyenfoltnak elkönyvelt apróság, aminek megírása ráébresztett arra, mennyire mocskosul tud hiányozni valaki, akit egykor nagyon szerettél. Dean szenved, másnapos és a múlt éjszakai whiskeyéhez hasonlóan tömény fájdalommal emlékszik vissza élete legboldogabb időszakára.
Hossz: 750 szó


A gyereknevelés kétségtelenül a legnehezebb munka a világon. Sok használt pelenka, sírás, hasfájás, szanaszét heverő játékok, folyamatos kialvatlanság. Még szerencse, hogy ezeket az apró kellemetlenségeket egy szempillantás alatt képes elfelejteni az ember, ha véletlenségből jókor van jó helyen. Castielnek szerencséje van, a kémkedés pedig ezek szerint igenis kifizetődő.
Hossz: 1900 szó


Elérkeztünk arra a pontra, ahol már mindenkinek rohadtul elege van mindenből és mindenki másból is. Vita, kiabálás, csapkodás – ahogy az szép és jó egy boldog párkapcsolatban –, aztán pedig a békülés egy kifejezetten egyedi módja, hiszen soha nem lehet a veszekedés valami – akármi befejezése. Winchesteréknél biztosan nem. 
Hossz: 9100 szó






A házasélet akkor sem könnyű biznisz, amikor minden a helyén van. A munka, a barátok, a háztartás, a család, a másik ember rigolyái – szinte ezer és egy dolgot kell párhuzamosan egyenesbe hozni, hogy minden „tökéletes” legyen, arról nem is beszélve, hogy ezeket így is kell tartani. Akkor pedig pláne nehéz feladat kiegyensúlyozottnak lenni, amikor a férjed egy nagyra nőtt gyerek, aki képtelen vigyázni a szemére. Castiel bekeményít.
Hossz: 1100 szó


Hosszú idő telt el azóta, hogy az idősebb Winchester és az Úr angyala, Castiel „hivatalosan” is elismerték, valóban egy párt alkotnak. Bár a mindennapokban ettől függetlenül nem történt gyökeres változás, hiszen a vadászélet így is vadászélet, de amikor épp nem egy démon vagy vámpírfészek után kell nyomozni, végre lehet egy kis idejük egymásra. Ez a reggel is egy olyan alkalom.
Hossz: 4100 szó






Egy esküvő mindig gyönyörű, az összes jelenlévő számára kétségtelenül boldog, felejthetetlen esemény. Két személy szerelmét szentesíti meg, akik innentől kezdve örökké egymáséi lesznek. Dean mégis élete egyik legnehezebb időszakaként éli meg azt a néhány órát, amelyet az asztal mögött kell végigülnie, miközben a tompa fájdalom egyre nagyobbra nő a mellkasában. Édes szenvedés.
Hossz: 2800 szó


Deanen egyik éjjel elhatalmasodik a fájdalom és a múltban ejtett hibái miatti bűntudat, ami egyre mélyebbre rángatja az így sem túl sekély gödörben. Már nem tud aludni vagy rendesen enni, csakis a belső kínok eltompítására szolgáló alkohol, ami vigaszt nyújt számára az egyedül töltött éjszakákon. Ezúttal viszont valami szokatlan történik, ami segít neki más szemmel látni mindent, amit az eltelt években abszolút kudarcként könyvelt el.
Hossz: 4500 szó


Az idősebb Winchester jó szokásához hűen túlvállalta magát. Azt remélte, megint képes lesz mindent egyedül elintézni, a terve azonban kudarcba fulladt, most pedig kénytelen szembenézni a meggondolatlansága következményeivel, ami egy megbántott ex-angyal haragját jelenti. 
Hossz: 3300 szó


Hosszú hónapok teltek el azóta, hogy Dean Winchester az Úr egyik angyalának köszönhetően visszatért a Pokolból, az ott eltelt negyven év alatt történtek azonban még mindig úgy kísértik éjszakánként, mintha elalváskor újra és újra átélné őket. Amikor csak lehunyja a szemeit, maga előtt lát mindent, amitől közel egy éve – sikertelenül – próbál megszabadulni. Dean szenved, Sam tűr és aggódik, Castiel pedig… nos, ő Castiel. 
Hossz: 2800 szó




5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett, és köszönöm :) Olyan jó így egyben átlátni és kényelmesen nézelődni, csemegézni :)

    Puszillak, Drága :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm a tanácsot, nagyon örülök neki, hogy tetszik. Remélem, így, hogy minden egy helyen van, tényleg jobban lehet majd tájékozódni az oldalon. :)

      Puszi :)

      Törlés
  2. Nincs berakva ide a "Believe It or Not" ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Basszus, és tényleg! :o Az elején fordított sorrendben pakoltam fel a ficeket (a legújabb volt a lista alján), és mikor megcseréltem, tuti kihagytam. Gyors pótolom is. Köszönöm, hogy szóltál! ^^ ♥

      Törlés
  3. akkor azt hiszem a szünet hátralévő részében lesz mit olvasnom *o*

    VálaszTörlés

Szablon wykonała Sasame Ka dla Zaczarowane Szablony
CREDITS
Model1 Model2 Texture1 Texture2 Texture3