2016. október 17., hétfő

Majd máskor...

„Minden volt már közöttetek, veszekedés, kiabálás, indulatos némaság, reggelig tartó beszélgetés, kölcsönös elemzések... semmi... s egyszerre jött egy ölelés és minden megoldódott. Leomlottak a falak. De miért? Nem lehet elmondani. A lélekhez néha a testen keresztül lehet eljutni.” 
 Müller Péter


Hello, drágák! 

Hajnali negyed öt van, bennem pedig az eddigi pár órában, biosz tz-re készülés közben fogant meg a következő ötlet. Ha már a heterotróf élőlények nem tudnak kellőképp lekötni, legalább valami hasznossal töltsem az időm, nemde? Az eddigiekkel ellentétben ezúttal rövidke sztoriról van szó, mégis annyira kézenfekvőnek és egyszerűnek tűnt a megírása, hogy muszáj voltam nekiállni. Kicsit örülök is, hogy nem mindig 7-8 oldalas kisregények születnek meg idebent, hanem rövidebbeket is tudok produkálni. További tudnivaló: ezt a fejezetet nem kell valami komolyan venni. Tudniillik, a fáradtság előhozza a sötét – khm, még sötétebb – oldalamat.

Remélem, tetszeni fog. Jó olvasást! (⊃。•́‿•̀。)⊃━✿✿✿✿✿✿

jellemzők: AU, domestic!Destiel, csúnya beszéd, zűr a Paradicsomban, ember!Castiel, féltékeny!Castiel, mérges!Castiel, könyvmoly!Castiel, kíméletlen!Castiel, ember!Dean, tanácstalan!Dean, önfejű!Dean, szenvedő!Dean, humoros, hurt/comfort,  egyperces, nem könnyű ez a házasélet, RedTube, a pláza egy veszélyes hely, kicseszett kényelmetlen kanapé, egy kis Bukowski


Castiel és Dean napok óta alig beszéltek. A Winchesternek egyik délután megint előbb járt a szája, mint az esze, ami – szokáshoz híven – ahhoz vezetett, hogy férje piszkosul berágott rá. Hiába ismerte be utólag ő is, mennyire elszúrta a dolgot, visszacsinálni már sehogy nem lehetett az oltári baklövést. Pedig tényleg nem a rosszindulat vezérelte. Mindössze megjegyezte, hogy a hölgy, aki korábban leszólította az áruházban – ahol akkor épp kettesben vásároltak –, nem nézett ki olyan borzasztóan. Tény, hogy talán picit máshogy fejezte ki magát, de biztosan nem volt olyan vészes a helyzet. Jó, a végére kibaszott gáz lett az egész szituáció, na, meg minden bizonnyal az sem segített, hogy full feltűnésmentesem megbámulta a nő miniszoknyás fenekét, amikor az elsétált előtte. De tényleg alig észrevehető volt az a két rövidke pillantás. Vagy maximum fél perc. Ezt követően mellesleg – totál érthetetlen módon –, Cas rögtön a kések és bárdok felé vette az irányt a bevásárlókocsival.
A balhé kirobbanását követően attól tartott, hogy párja dühében lelép az egyik barátjához, így a nappaliban lévő kanapéra költözött, ezzel némi teret adva neki. Ha őszinte akart lenni, közben csöppnyit reménykedett is, hogy a másik nem jön utána pár perc múlva, és veri be az orrát hirtelen felindulásból. Azóta viszont már három nap telt el, mégsem változott semmi.

Szombat este volt, Dean pedig kezdte kifejezetten unni a nappaliban alvást, valamint a kínos csendet, ami minden egyes alkalommal beállt, amikor csak egy helyiségbe kerültek. Tény, hogy a lehető legügyesebben elcseszte a dolgot, de mégis meddig kell még bűnhődnie egy félmondatért meg néhány pillantásért? Felnőtt emberek, az Istenért! Csak meg tudják beszélni értelmesen a gondjaikat.
Feltápászkodott a fotelból, és összeszedve minden lelki erejét, megindult a hálószobájuk felé, ahová egy ideje nem igazán volt joga – vagy bátorsága – belépni. Kopogás nélkül fogta meg a kilincset, elvégre ez az ő otthona, illetve hálószobája is. Ugyanolyan férfi, mint a másik. Biztosan nem fog megalázkodni. Legalábbis ennél jobban nem.
Lassan lenyomta a nyitókart, mindeközben egy minimális mennyiséget már elvesztve az eddigi önbizalmából. Óvatosan bedugta a fejét a résen.
– Cas? – nézett az ágyon fekvő férjére, aki ebben a pillanatban ráemelte a tekintetét.
Épp egy könyvet olvasott. Felvont szemöldökkel, valamelyest meglepődve tekintett fel a bejáratnál állóra, aki miután belépett a helyiségbe, be is csukta maga után az ajtót. Háttal nekitámaszkodott, aztán a kezeit összekulcsolta maga mögött.
– Beszélhetnénk? – szegezte neki a kérdést néhány másodperc csend után.
– Hallgatlak – nézett rá érdeklődve Castiel, közben berakott egy könyvjelzőt az eddig olvasott regénybe, amit aztán összecsukva az ölébe ejtett. Így már minden figyelmét Deannek tudta szentelni.
– Kérlek, bébi, beszéljük meg!
Ellökte magát a bejárattól, és megindult az ágy felé. Leült párja mellé, aki még mindig szótlanul, érzelemmentes arccal figyelte, mire készül. 
– Ne haragudj rám! – fogta meg a kezét, ezzel egy időben hezitálva közelebb hajolt hozzá. – Nem gondolkoztam.
– Nem haragszok, Dean – felelt könnyedén. Valami azt súgta, túl könnyedén.
A válasz egy reménykedő mosolyt eredményezett a Winchesternél. Végre! Arra készült, hogy örömében megcsókolja, hisz annyira nagyon közel voltak. Castiel azonban feltartotta a mutatóujját, és a másik szájához emelte, ezzel megakadályozva a cselekvésben.
– Csak… szólhattál volna, ha inkább egy miniszoknyás, szőke bombázót akarsz magad mellé, akinek életcélja, hogy az emberek képébe tolja a melleit, csak mert kegyes volt hozzá a természet. Tényleg megértettem volna – fűzte hozzá teljesen mellékesen.
Egy elégedetlen sóhaj szaladt ki Dean ajkai közt. Szóval még mindig ez a téma. Frusztráltan figyelte kedvese tekintetét, aki továbbra is ugyanolyan hidegen méregette. Nem lehet igaz, hogy még mindig haragszik! Menstruál, vagy mi a jó Isten van vele?!
– Mit szeretnél, mit csináljak? – mordult rá. – Oké, elcsesztem, sajnálom. Hogy hozhatnám rendbe? Nem büntethetsz életem végéig, csak mert volt egy rossz pillanatom!
– Ó, én nem büntetlek, Édes. Csak kicsit nélkülözlek. Hátha az a ribanc megszán, és a segítségedet kéri mondjuk a bugyija megtalálásában. Úgy láttam, szemmel már azt rángattad le róla.
– Cas, ne csináld már! – kérlelte. – Tudod, hogy nekem te kellesz. Kérlek, ne haragudj rám!
Lassan hajolt hozzá. Így is közel volt, most azonban teljesen eltüntette a kettejük közti távolságot. 
Belefáradt a másik kerülgetésébe, a haragba. Hiányzott neki a szerelme. Minden, amit csak tőle kapott. Bátortalanul csókolta meg a puha ajkakat. Szinte elvonási tüneteket érzett az utóbbi napokban, mert egyszer sem tehette meg ezt. Fáradhatatlanul simogatta a finom szájat, amikor társa végre megadta magát, és visszacsókolt. Már ettől eufória söpört végig rajta.

Komótosan fölé mászott, csókolózás közben megkönnyebbülten végigfeküdt kedvesén. Az egyik kezével megfogta a térdhajlatát, majd lejjebb húzta, így minden porcikája fájdalmas lassúsággal végigsúrolta az övét. Halkan a csókba nyögött. Mennyire rég volt, hogy utoljára ilyen közel érezhette magát hozzá. Cas hosszú másodpercek múltán a dereka köré kulcsolta a lábait, ő pedig néhány centit felemelkedve kivette a mellkasuk közé szorult regényt azzal a szándékkal, hogy a mellettük lévő éjjeli szekrényre tegye.
– Dean – szólt halkan, ezzel megszakítva a csókot.
Ő azonban szó nélkül a nyakához hajolt, és tovább cirógatta a finom bőrt. Nem tudott leállni, képtelenségnek tűnt. Túl jó, túl édes, túl intenzív. Na, meg túlságosan is rég voltak együtt. Ezt most muszáj. Egyszerűen kell neki. Mindent akar Casből. Castől.
– Dean! – érkezett az újabb hangos sóhaj, ami egyenesen az altestébe összpontosult. Biztosan meg fog őrülni, ha ebből nem lesz valami záros határidőn belül.
– Igen? Figyelek – nézett fel rá zihálva. Azt a szerencsétlen könyvet még mindig a jobb kezében tartotta.
Egyrészt csukott szemmel nem találta a szekrényt, leverni meg nem akart semmit, nehogy ezzel megölje a pillanatot, másrészt pedig épp akadt jobb elfoglaltsága is, mint a lakberendezés.
– Tudod, hogy szeretem Bukowskit, ugye? – simogatta meg a haját lágyan. A szemei kéken csillogtak, az ajkai kipirosodtak. Fantasztikus látványt nyújtott.
– Igen, tudom – bólintott gondolkodás nélkül, némi zavarodottsággal a hangjában. Ez most mégis hogy jön ide?
– Akkor biztos rájössz, hogy nem szívesen verem szét azt a könyvet a fejeden – biccentett a Winchesternél tartott műre bájos mosollyal az arcán.
– Még mindig haragszol, jól sejtem? – szegezte neki az ezer dolláros kérdést rövid gondolkodás után, de már előre tudta a választ.
– Bingó!
Hangos. mélyről jövő sóhaj szakadt ki Deanből. Ja, sejthette volna, hogy nem lesz ilyen egyszerű. Végül is miért is lenne? Pedig olyan közel volt. Olyan kibaszott közel. Komótosan, csalódást tükrözve minden mozdulatában mászott le Casről, eközben erősen kontrollálva magát, hogy még véletlenül se könyököljön bele párja férfiasságába. Szerette, tényleg nagyon szerette, de ilyenkor rohadtul ki tudta borítani. Komolyan olyan volt, mint egy hisztis, tizenkét éves csaj, akinek épp második világháborús vérzése van. 
Az ágy bal oldalára dobta a könyvet, aztán szó nélkül elindult a kijárat felé. Tehát erről ennyit.
– Akkor gondolom, még legalább három napig marad a kanapé és a RedTube. Nagyon fasza! – fűzte hozzá a levegőbe bokszolva, majd bevágta maga után az ajtót.


10 megjegyzés:

  1. Hát ez valami szuper! <3 Én még úgy olvastam volna! Háh! Cas, hogy bevágta a durcit Deanre - de azt hiszem megérdemelte... jó talán nem ennyire, de mégis! Annyira élveztem az olvasását! Még ilyet, még! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! :) Lesz még, ígérem. ♥

      Törlés
  2. Castiel kérlek XD Bárdok és kések? :"D
    Dean megérdemelte.. Hiszen ne hogy már más seggeket nézegessen.. ha olyan párom lenne, akinek Cas féle segge van, nem is néznék máshová XD
    Itt nevetek, mint egy félőrült... XD de omolyan, annyira aranyosak és ahhh ;-; Én is olvastam volna még, de már ennyitől meghaltam :"D Mi lett volna még itt, ha folytatod? Kész végem *még mindig röhög* Várom a következőt ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy ugye? Mellesleg, ha nekem Cas típusú párom lenne, többet és sem venném le róla a tekintetem. Dean nyilván túl jól van tartva. :D Na, majd a következőben... :)

      Törlés
  3. Ahw, még, még, még! Nagyon tetszett, bár nem bántam volna, ha a végén Dean megkapja a feloldozást, de így is megvolt a maga varázsa. :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha már ennyire nagy az érdeklődés a "ne szenvedjen ennyit Dean" dologban, tegyünk valamit az ügy érdekében. Csak ne aludjon már szerencsétlen élete végéig a kanapén. :D

      Törlés
  4. Ez nagyon vicces volt! (Annak szántad, ugye? Nem akarlak megsérteni) A hisztis Cas, te halszagú kutyaúristen! XD És ez a duma a "második világháborús vérzés"ről... Ne! Ne! Ne! XD Kár volt ilyen későn este olvasni. Holnap a fél utca azt fogja kérdezni, min röhögtem úgy egész éjszaka :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mindenképp egy humoros sztorinak készült, úgy veszem észre - hál' Istennek - célba is ért becsületesen. Örülök neki, hogy ekkora mosolyt csalhattam vele az arcodra. :) Jó látni, hogy nem lett teljes katasztrófa az ehhez hasonló agymenéseimből. :D

      Törlés
  5. Hehe. Most, hogy ki tudja mennyi idő után (én ki nem számolom!) nincs izomláz az arcomban, végre nekiállok, és elolvasom a többi történetedet is. :) Nem katasztrófa az agyeldurranás, ha igényesen kivitelezi az ember. Néha nekem is sikerül emberi elmével értelmezhető formára alakítani a kisüléseket. És büszke vagyok magamra, mert egyre kevesebben hülyéznek le. Bár te most jogosan megteheted, mert mire idáig eljutottam, elfelejtettem, hogy mit is akartam kihozni az egészből. :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, hát mit ne mondjak? Egyrészt sajnálom, hogy miattam kellett elviselned az izomláz okozta kínokat - a tesi a rémálmom, így át tudom érezni -, másrészt azonban kicsit örülök is neki, hogy a sztorim nevettetett meg ennyire. :)
      Ó, hidd el, a legjobbakkal is előfordul. Egyszer-kétszer simán belefér, én legalábbis ezzel nyugtatom magam úton-útfélen. Ráfogjuk a korra, a koffeinhiányra, a fáradtságra... vagy ami épp eszünkbe jut.
      Remélem a többi is elnyeri majd a tetszésedet. Jó olvasást! ^^

      Törlés

Szablon wykonała Sasame Ka dla Zaczarowane Szablony
CREDITS
Model1 Model2 Texture1 Texture2 Texture3