Szemben a Nappal 18+

„Mindennap rád gondolok, minden este veled alszom, reggelente veled ébredek, napközben miattad vagyok éberebb. Úgy szeretlek, mint még soha senkit, fogadd el, mert ezt tudja mindenki. Kész vagyok feláldozni az életem, és odaadni mindenem. Veled leszek egy kis időre, ha szeretnéd, akkor örökre.”

– Meg Cabot

Ahoy, bajtársak!

Úgy érzem, egyre inkább kezdek ráérezni erre a Destiel-írás dologra. Nem azt mondom, hogy olykor nem ütközök piszok nagy nehézségekbe, de olyan szenvedély szerintem nincs a világon, amiért ne kéne minimálisan is küzdeni. A gond csak az, hogy hiába osztanám meg Veletek lírai gondolataim tucatjait nap mint nap, az iskola nem igazán enged szabad teret a múzsámnak, aki mellesleg legszívesebben 0-24-ben folyamatosan molesztálna. Még szerencse hogy ott vannak az áldott fizikaórák, amikor végre szabadjára engedhetem a csak és kizárólag Dean & Cas világával foglalkozó fantáziámat. :)

Még régebben született meg a fejemben a következő sztori alapötlete, amelyet bátorkodtam kicsit átalakítani időközben. Napok óta ezzel vesződök, és a végeredmény miatt valamennyire még mindig húzom a szám, de sehogy nem tudtam többet vagy mást kihozni belőle. Nem is igazán volt ötletem, hogy csináljam, így egyszerűen maradtam a legjobbnak ítélt tippnél. Nagyon kíváncsi leszek a véleményekre, ugyanis valami egészen újhoz nyúltam ezúttal. Azt hiszem, egy picike mérföldkőhöz érkeztem a mai este folyamán: íme, életem első +18-as Destiel-története. 

Nem fűzök hozzá semmit, úgysem tudnám megfelelően kimagyarázni magam. Tény és való, hogy van még mit fejlődnöm, de egy elsőnek remélem, hogy ha nyögvenyelősen is, valahogy csak elmegy. :)

jellemzők: erotikus tartalom, angyal!Castiel, bottom!Castiel, szégyellős!Castiel, csúnya beszéd, ember!Dean, top!Dean, pimasz!Dean, fluff, handprint!kink, happy end, „save a car, ride a Winchester”

A felkelő nap első sugarai lassan szöktek fel az ágy feketére lakkozott oldalán, közben halvány csíkokban megvilágítva az összegyűrt, bordó paplant. Hajnalodott. A függönyök széthúzva pihentek az ablakpárkány mellett, így beengedve a barátságtalan sötétséget elüldöző, kellemes, reggeli fényt. 

Múlt éjjel az ágyból nézték a csillagokat, melyek kivételes módon olyan fényesen és tisztán ragyogtak, mint talán soha azelőtt. Nekik legalábbis még nem akadt alkalmuk így látni a rengeteg piciny csodát, amit tegnap először fedett fel a felhőtlen, májusi éjszaka. Valószínűleg ezért borult most minden szokatlanul korán világosságba. Nem fordult elő túl gyakran ehhez hasonló náluk, a tegnapi nap azonban különleges volt. Az órákon át tartó meghitt beszélgetés és szeretkezés után – érthető módon – az az átkozott drapéria tűnt az utolsó utáni dolognak, ami eszükbe jutott.

Az ablakot csak résnyire nyitották ki, egy apró, tavaszi szellő mégis gond nélkül beszökött a helyiségbe. Játékosan megmozgatta a fehér függönyöket, majd sietve továbbállt.

Az otthonosan berendezett, barackszínű szobában ketten aludtak. Az idősebb Winchester és Castiel, az Úr egyik angyala összegabalyodva feküdtek a meleg ágynemű alatt. Kezek, illetve lábak kulcsolódtak egybe, a két férfi a zavartalan ölelkezés közben a lehető legközelebb húzódott egymáshoz. Még így, álmukban is úgy kapaszkodtak a másikhoz, mintha az életük múlna rajta.

Újabb szemtelen fuvallat vándorolt be kintről, amely most a békésen alvó párost is elérte. Dean a kellemetlen hideg hatására összerezzent, majd egy jól hallható morgással hangot adva nemtetszésének, a derekáról egészen csupasz válláig húzta a takarót. Az ölelésében fekvő kedvese halkan hümmögve emelte fel a fejét a mellkasáról, amikor az az ő hátát is betakarta, attól félve, hogy megfázik. Az előző éjjel után még mindig meztelenül feküdtek a puha paplanok között, a reggeli friss levegő így nem a legidillibb ébresztőként érkezett meg hozzájuk. Castiel az orrával lágyan végigsimított a Winchester nyakán, aztán még mindig csukott szemmel megcsókolta a meleg, illatos bőrt, ami egy széles mosolyt eredményezett a másiknál. 

Imádta Dean illatát. Évek teltek el azóta, hogy először szoríthatta magához, az érzés viszont, amelyet a közelsége keltett benne, semmit sem változott. Ezer közül is felismerte volna őt. Az érintését, a csókjai ízét, a hangját. A közösen eltöltött idő alatt már kismilliószor az emlékezetébe és szívébe égett minden apró tulajdonsága, mégsem unt rá egyikre sem. Sőt, ha lehetséges, szerelmük kezdete óta csak még jobban oda volt ezekért az apróságokért, amelyek egytől-egyig olyan különlegessé tették számára azt a fantasztikus embert, akit még megismerkedésük legelején a Pokolból mentett ki. A válla és nyaka közti kényelmes hajlatba fúrta az arcát, közben bal kezével ráérősen simogatta társa mellkasát, ujjaival pici köröket leírva a selymes bőrön. Nem aludt ugyan, de még túl fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy kinyissa a szemét, megszólaljon, ne adj' Isten kikeljen az ágyból. Este későn érte utol az álom, és habár szemernyi megbánás sem akadt benne emiatt, mégis tudott volna tovább pihenni, ha épp a hűs időjárás engedi ezt neki. Rossz szokása, a koránkelés ellenben nem hagyta visszazuhanni az édes alvásba, így ébrenlét és álom között lebegve pihent szerelme karjaiban. Halványan mosolyogva élvezte a mellette fekvő ritmusra történő lélegzetvételét, illetve az álmos, mégis romantikus pillanatokat, amelyeket a legtöbb reggelhez hasonlóan most is kettesben tölthettek. Ujjai komótosan járták be Dean kulcscsontját, mellkasát, melleit, majd hasfalát, mire egy halk hümmögést kapott válaszul. Szerette boldoggá tenni. Neki is örömöt szerzett a tudat, hogy párja jól érzi magát vele. Miatta.

- Jó reggelt! – szedte össze percek múltán a meglévő, kevéske erejét, hogy még az álmosságtól mély, reszelős hangon üdvözölje az idősebb fivért. Felemelte a fejét, és ragyogó kék íriszekkel figyelte, ahogy az ölelésében fekvő férfi lassan kinyitja a szemeit.

- Jó reggelt, Cas!

Hunyorogva, mégis széles mosollyal pillantott fel a kócos hajú, épp őt vizslató barátjára. Imádta az ehhez hasonló reggeleket. A közös ébredés, a hajnali csókok, illetve rövid párbeszédek, a szex, az ágyban elfogyasztott reggelik és kávék, valamint a lustálkodás, amelynek hála még órákkal később sem kerültek ki a hálószobából – mind olyan varázslatos dolgok voltak, amik az angyal megismerése előtt kimaradtak az életéből. Kapcsolatuk legelején furcsának is érezte mindezt. Nem szokott hozzá az elköteleződéshez, így bár – kisebb-nagyobb örömére – rengeteg felelősség alól kibújhatott az egyéjszakás kalandok által, a dolgok ehhez hasonló, kifejezetten kellemes része is kimaradt számára a múltban. Hosszú évek teltek el azóta.

Mára teljesen hétköznapivá vált, hogy Castiel mellett ébred, nem egy olyan illető oldaláról igyekszik még félkómásan megszökni, akinek a nevét sem tudja. Már ha nem tette meg rögtön az esti történéseket követő, bő fél órában. Magának is nehezen ismerte el, de szinte a kezdetektől sokkal jobban viselte a monogámiát, mint elsőre gondolta volna. Talán mégsem azzal volt a gond ilyen hosszú időn keresztül. Pontosan képtelen lett volna rámutatni a régi problémáinak közvetlen forrására, csak azt tudta, mindig akadt valami, ami miatt nem lehetett vagy nem akarhatta. Egy apróság úton-útfélen közbejött, ami keresztülhúzta a számításait, akár örült neki, akár nem.

Mindez azonban már a múlté volt. Mert hosszú hónapok elteltével végre képes lett megemberelni magát, és beismerni, ami már mindenki számára egyértelműnek, szinte nyilvánvalónak tűnt. Nevetséges módon őt is beleértve. Összeszedve minden – akkor nemlétező – bátorságát, a ballonkabátos cimborája elé állt, és színt vallott neki az érzéseiről, amelyek már hosszú hónapok óta folyamatosan emésztették, ezzel teljesen felborítva az addigi „macsó, érzéketlen és nőcsábász Dean Winchester”-önképet. A dolog természetesen nem volt egyoldalú, amint kiderült, Castiel sem menekült a szerelem nevű, erősen fertőző betegség elől. 

A kettejük közt lévő, már a kezdetektől mély kötődés évekkel korábban megalapozta a dolgot, a közös vadászatok és a számos ébren töltött éjszaka pedig, amelyek során mindketten úgy nyíltak meg, mint előtte senkinek, végképp tettek róla, hogy képtelen legyenek csak társakként együtt dolgozni. Ezt követően magától értetődően csak idő kérdésévé vált, amíg teljesen össze nem gabalyodnak. 

Azóta töretlen volt a boldogság. Már amikor önmagukhoz hűen nem játszottak idős házasokat, akik a legapróbb semmiségen is két perc alatt egymás torkának esnek, majd duzzognak fél napon keresztül. Az olyan szituációkat leszámítva valóban harmóniában éltek.

Dean szeretett szerelmes lenni. Azelőtt tehernek, gyengeségnek gondolta, most viszont egyértelművé vált számára, hogy nincs más, aki képes lenne jobban ösztönözni, mint a mellette szuszogó csodabogár. Szerette az érzést, amely által bár gyakran egy utolsó romantikus bolondnak érezte magát, képes volt élvezni az élet azon részét, amelyet ő hozott el neki. Szerette a mellkasában összpontosuló melegséget, ami aztán minden apró porcikájába eljutott. Szerette a szerelmet, amely a kezdetben mogorva és sótlan mennybéli katonával köszönt be az életébe. Soha azelőtt nem érezte magát ilyen fiatalnak, még ha az évek becsületesen repültek is a feje fölött. Már az idő rohanása sem számított igazán. Boldog volt a tőle eleinte szokatlan, sokszor csak nyálasnak titulált pillanatokban, így nem fájt a feje a múlt miatt, és barátja által már a jövőtől sem félt. Megtanulta élvezni mindazt, amit a ma adott neki. Amit Castieltől kapott. Ezért hosszú ideje mindketten csak a jelennek éltek. A jelennek, meg egymásnak.

- Minden rendben? Min gondolkozol? – simogatta az arcát kedvese, amikor már csaknem egy perce némán bámult rá.

- Semmi különösön. Csak… nézlek.

- Valami baj van? – aggodalmat sugallt a hangja, miközben a takaró alatt lábfejével a sípcsontját cirógatta.

- Dehogy – mosolyodott el boldogan, és két kezébe fogta párja megkönnyebbült arcát. – Csak… nagyon szeretlek.

Meg sem várta, amíg válaszolni tud. Feleslegesnek érezte a további beszédet. Váratlanul, sőt, igen határozottan, mégis odafigyeléssel tele – mert vele nem tudott máshogy viselkedni – magához húzta, majd egy szerelmes, követelőző csókot lopott tőle. Imádta Cas ízét, reggelente kiváltképp. Nem mintha előfordult volna egyszer is, hogy nem élvezte a tőle kapott gyengéd érintéseket. Mindet szerette. Nagyon is. Az ébredés utáni csókok mégis a kedvencei voltak. Az okát nem tudta pontosan. Valami különlegest érzett bennük. Valami tisztát és igazit. Ezért szinte reflexszerűen ez lett az első gondolata, illetve tevékenysége felkelés után. Pont, ahogy a mostani reggelen.

Jóformán függőjévé vált az édes ajkaknak, ahogy újra és újra a sajátján élvezhette kedvese bársonyos bőrét. A szíve a minden porcikájában egyre erősebben izzó szerelem miatt égett, a teste pedig a másik érintése nyomán borult lángba. A csók hosszú, igazán érzéki volt. Olyan, amely csak egyfelé vezethetett. Félénken, valamelyest visszafogottan kezdődött, de az idő haladtával mindketten felbátorodtak. Lágyan simogatták, masszírozták egymás nyelvét, közben a férfi ujjai a szénfekete tincsekbe túrtak, majd finoman meghúzta őket. Hiába mindössze tizenöt perce ébredtek fel, a fejét máris elvesztette. Egy halk, számára mégis jól hallható nyögés szaladt ki Castiel száján, amely még több motivációt adott a vadásznak, akinek már a teljes kinti világ megszűnt. Csak a fölé hajoló szárnyasra tudott koncentrálni. Erősebben húzta meg a kezében lévő sötét hajtincseket, és tovább játszott a már így is megduzzadt ajkakkal.

- Dean – szakította félbe a csókot levegőért kapkodva.

A Winchester egy hümmögést adott válaszul, ezzel egy időben a szája elindult lefelé szerelme arcéle mentén. Felkönyökölt az így is becsületesen összegyűrt párnáján, közben a másikat is magával húzva. Néhány másodpercnyi mozdulatlanság után hátradöntötte Cast. Most ő került felülre, az óvatos harapásokkal megtűzdelt csókokat viszont egy pillanatra sem szüntette be. A nyakához érve engedte, hogy társa belemarkoljon sötétszőke hajába, mialatt ő tovább kényeztette a finom, vékony bőrt az álla alatt. Nem sokszor hagyott nyomokat a testén, de ezúttal mindenképpen szükségesnek érezte. A lehető leginkább a magáénak akarta tudni Castielt.

- D-Dean – érkezett az újabb sóhaj, amely egyenesen az idősebb testvér férfiasságába összpontosult. Őrület, mit képes tenni vele a barátja egyetlen szava! Az ő neve. Ráadásul épp, ha nyögve ejti ki.

- Mit szeretnél, Cas? – kérdezte tőle rekedten, sokatmondóan mosolyogva.

Szerelme haja még inkább összekuszálódott, a szokásosnál is kócosabb volt. Pupillái kitágultak, az ajkai kivörösödtek, ahogy az arcán is halványrózsaszín pír futott fel. Imádta a felizgult Castielt. A pénisze már ettől a látványtól félkemény lett, pedig még semmi komolyabb nem történt, mint egy-két csók és finom simogatás.

- Dean, kérlek! – jobb kezével megragadta a vadász tarkóját. Tudta jól, hogy ez az egyik gyenge pontja, így szinte biztos volt a sikerben. Óvatosan húzni kezdte azzal a szándékkal, hogy beszéd helyett újabb nyelvtáncot kezdeményezzen, illetve tettekre kényszerítse, a másik azonban nem engedett, ami egy csalódott nyöszörgést váltott ki az angyalból.

- Tudod, hogy szeretem, ha kimondod, mit akarsz. Annyira izgató, Cas! – suttogta, majd nyelvével újra cirógatni kezdte, és szinte teljesen fölé mászott. – Áruld el, mire vágysz!

- Szexelni akarok veled.

- Na, ne mondd, te kis huncut! – nevetett fel pimaszul mikor ismét rápillantott. – Nem is tűnt fel – folytatta még mindig széles mosollyal az arcán, mialatt a keze gondolkodás nélkül a melegséget adó takaró alá tévedt. Lassan simított végig párja hasán, hosszú másodpercekig csak apró mintákat rajzolgatva a puha bőrre. Szinte egy örökkévalóságnak tűnt, mire az ujjai lecsúsztak a köldöke alatt, és megérintették a finom, sötét szőrzetet. Végül felvont szemöldökkel, tettetett meglepettséggel a kezébe vette Castiel erekcióját. A vigyor egyetlen pillanatra sem tűnt el a képéről. – Tényleg nem gondoltam volna.

Újabb nyögés visszhangzott a szoba csendjében. Az Úr angyala lehunyt szemmel, remegő ajkakkal feküdt, mély hangja teljesen betöltötte a helyiséget, ahogy társa keze lassan járni kezdett a férfiasságán. Nem siette el. Megfontoltan mozgatta a csuklóját le és fel, néha erősebben megszorítva a kemény tagot, de gonosz módon nem sokáig engedte élvezni a munkáját, pár lágyabb mozdulat után ugyanis elengedte. A tenyere ezt követően a mellkasára csúszott fel, azt simogatta tovább.

- Dean! – szólt rá immáron igazán frusztráltan. Közel volt, kifejezetten közel. A vadász pedig gonosz módon élvezte a kiszolgáltatottságát. 

Ismét fölé hajolt, és lassan csókolni kezdte. Túl rég találkoztak utoljára az ajkaik, hiányzott neki az érintés, még ha csak másodpercekre is szakadtak el. Muszáj ismét éreznie. A másik íze, a nyelve a szájában. Nem tudott betelni vele.

- Mondd el nekem, mit szeretnél! Mit csináljak, Cas? – nézett rá óriásira tágult pupillákkal. A másik hangosan zihálva az alsó ajkába harapott, az ő tekintete pedig követte a mozdulatot. – Addig nem nyúlok hozzád, amíg nem válaszolsz!

Castiel csalódottan felnyögött, rég elfogadva, hogy már úgysem kerülheti ki ezt a játékot. Számtalanszor szeretkeztek az eltelt idő alatt, így pontosan tudta, szerelmét mennyire beindítja az erotikus vagy mocskos beszéd, ő mégis újnak érezte magát a dologban. Fantasztikus érzés volt látni, mit művelnek a szavai az idősebb fivérrel, alkalmanként mégis úgy érezte, inkább kínos, amiket mond, mintsem izgató. Hosszú időbe telt elfogadnia a porhüvelye gyakran idegesítő vágyait, hát még azok hangos kimondását.

- Az… az érintésedet szeretném elsőként. Hogy a kezeddel kényeztess, mint az előbb.

Dean halványan elmosolyodott. Szó nélkül az oldalára feküdt, egészen közel barátjához. A mellkasa és párjának válla így teljesen összeértek, valamelyest egymásnak is nyomódtak. Közel voltak, ő mégis túl nagynak érezte a kettejük közötti távolságot. Lassan lehúzta a takarót Cas derekáról, közben további gyengéd csókokat lehelve a puha ajkakra. Szerette kényeztetni. Sőt, imádta az érzést, amit ő keltett benne, a másikból ilyenkor előtörő hangokat már végképp nem említve. Kifejezetten utálta, ha csendben kell maradniuk. A csúnya beszéd mellett Castiel nyögései voltak, amik mindig a csúcsra tudták juttatni, így érthető módon nehezére esett egy-egy adandó alkalommal arra kérni, fogja vissza magát, mert a motelban vékonyak a falak. Bár még ennek ellenére is csak néha esett meg, hogy sikerült tartaniuk magukat az ígéretükhöz.

Maga mellé húzta a bordó paplant, így felfedve mindkettejük teljes meztelenségét. Ő már korábban lerúgta magáról az idegesítő ágyneműt, az angyal azonban egész idáig a meleg takaró alatt feküdt, amitől most mindenféle akadékoskodás nélkül, örömmel vált meg. 

Még mindig a másik nyelvét simogatva, lassan tolta széjjelebb Cas lábait, aki automatikusan az érzéki nyelvtáncba nyögött.

- Még szélesebbre, hadd lássak mindent! – kérte, ahogy egyetlen pillanatra elszakadt a finom ajkaktól. – Olyan kibaszottul fantasztikus vagy!

Párja még nagyobb terpeszbe tette lábait, így a vadász ismét szemügyre vehette a még mindig fájdalmasan kemény péniszét. Kívánta. Borzasztóan kívánta minden egyes centijét.
Lassan simogatta Castiel nyakát, majd folyamatosan a nyelvével játszva lejjebb csúsztatta a kezét, és a férfi mellbimbóit kezdte morzsolgatni. Halkan hümmögött, ahogy a bimbók megkeményedtek az érintése alatt, közben a mellette fekvő társa lágyan előretolta csípőjét, már egyre türelmetlenebbül várva a beígért kényeztetést.

Miután lassan végigsimított az alhasán, amelynek köszönhetően Cast kirázta a hideg, finoman a kezébe vette a férfiasságát. Valamivel határozottabban markolt rá, tette hatására pedig egy mély nyögés tört elő az angyal torkából. Dean mozgatni kezdte a csuklóját a finom bőr köré zárt ujjakkal. Először csak lassan, aztán kis idő múlva gyorsított a tempón, és néhányszor erősebben szorított rá. A mozdulatok megtették a hatásukat. Percekig csak a fojtott kiáltások hallatszottak a szoba csendjében, amelyek egytől-egyig a szárnyastól származtak. A Winchester időközben megszakította a csókot. Lihegve hajolt le kedvese mellkasához, hogy a szájába vegye az egyik mellbimbóját. Szopni és szívni kezdte, majd gyengéden megharapta, amíg a keze még mindig szüntelenül barátja péniszén dolgozott.

- D-Dean!

- Tetszik? Erre gondoltál? – nézett fel rá levegőért kapkodva. Már az ő száján is egyre hangosabb sóhajok szöktek ki a látványtól.

- I-Igeen… erre. Olyan jó, Dean!

Leszorított szemekkel, teljesen átadva magát az élvezetnek feküdt a franciaágy bal oldalán a Mennyek katonája, aki most az emberi élet egyik legfantasztikusabb pillanatát élte át az idősebb Winchesternek köszönhetően. A csípője újra és újra előrelendült, még tovább fokozva az ingereket, közben cseppet sem visszafogva magát, hangot adott az őt ostromló kéjnek.

- Nézz rám, kérlek! – borította be a nyakát újabb nedves csókokkal.

Nagy nehézségek árán kinyitotta a szemeit, amelyek szinte sehogy nem akartak engedelmeskedni a parancsnak. Hosszú másodpercekbe telt, mire képes volt így tartani őket, és a tekintetét társáéba fonni, akinek a keze továbbra is megállás nélkül járt rajta. A másikat nézve, egymásnak támasztott homlokkal nyögtek. Mindketten az érzések kavalkádjába úsztak.

- Dean, azt hiszem, mindjárt… én mindjárt… - szedte össze minden erejét, hogy legalább így figyelmeztethesse.

- Még ne! Még várj!

Gondolkodás nélkül elengedte kedvese erekcióját, és fölé hajolva még egy édes csókot váltottak. Castiel kezei végigfutottak a vadász hátán, ujjaival a meleg bőrt simogatta. Szerette szex során magához szorítani. Így egyszerre volt észveszejtően őrjítő, valamint hihetetlenül szelíd vele a szeretkezés. A hátáról lesiklott a keze, majd a fenekét kezdte cirógatni, aminek hála széles mosoly terült szét kedvese száján.

- Hogy szeretnéd?

- Nekem akárhogy jó – felelt kipirult arccal, szaggatott lélegzetvétellel, és vállrándítva megpuszilta az orrát. – Csak csináljuk! Már nagyon szeretnélek.

- Cas, valamit mondanod kell! – ingatta a fejét. – Szeretném, ha te is beszélnél róla, mikor mire vágysz. Azért csináljuk, hogy mindketten élvezzük, nem?

- Rendben. Időközben kitalálom, oké? – ígérte meg ismét az alsó ajkába harapva. - Csak legyünk túl a bemelegítésen.

- Igenis, kapitány! – mosolyodott el önfeledten, és egy gyors csók után lemászott Castielről. – Fordulj a hasadra! – kérte még mindig szokatlanul mély hangon.

Az angyal már a rövid, mégis sokat sejtető mondattól halkan felnyögött. Szerette Dean reszelős hangját, na, meg a kéréseit, amelyeket ilyenkor intézett felé. Volt bennük valami, ami lángra lobbantotta belülről. Szó nélkül megfordult, a fejét a párnára hajtotta, majd kisebb terpeszbe helyezte a lábait, hogy ő kényelmesen mögé férjen. Mikor az a combjai közé térdelt, óvatosan megfogta a csípőjét, és feljebb húzta.

- Popót a levegőbe, szépfiú! Hadd végezzem jól a dolgom.

Nem látta ugyan Dean képét, de biztosan tudta, hogy vigyorog. Pont úgy, ahogy az ő arcára is egy levakarhatatlan, pimasz mosoly ült ki. Szerette az ilyesféle szexet. Amikor még a menetek alatt is képesek voltak viccelődni egymással. Kicsivel még inkább feloldotta azokat a gátlásait, amiktől ennyi idő eltelte után is nehezen szabadult. 

Még mindig az ágyneműre hajtott fejjel térdelt a Winchester előtt, aki egyszer-kétszer végigsimított a fenekén, masszírozás közben olykor meg is markolta azt. Mély sóhajokkal és a párna markolászásával adott egyértelmű tanúbizonyságot róla, mennyire szeretné már, ha végre megérkeznének a lényeghez. Mikor abbamaradtak a finom érintések, pár másodpercig csendben feküdt a másik előtt, már minden porcikájával a fantasztikus érzésre készülve. Párja mialatt előre hajolt, kiszedte a síkosítót az ágyuk melletti éjjeliszekrény felső fiókjából, a mozdulat közben játékosan megpaskolva Castiel fenekét.

- Kész vagy? – kérdezte törődéssel és kedvességgel teli hangon. Már sikerült bekennie két ujját az átlátszó zselével.

- Kérlek, csináld már! Magamhoz kell nyúljak, annyit vacakolsz.

A vadász hangosan felnevetett, majd egy „kis türelmetlen”-motyogás kísértében, lassan simogatni kezdte a bejáratát a meleg és síkosított ujjaival. Nem akart elsietni semmit, a kapkodás nem ért meg annyit, hogy aztán a figyelmetlensége miatt – angyal lévén – akár pillanatnyi fájdalmat is okozzon a másiknak. Bár az előző éjjel után elég lett volna kevesebb előkészület is, biztosra akart menni. Na, meg borzasztóan izgatta Cas jelenlegi látványa. 

Először csak egy ujjal hatolt belé, azt is a lehető legnagyobb odafigyeléssel. Minden mozdulatát óvatosan tette meg, fél füllel az előtte térdelőre ügyelve, aki a párnába temette a fejét, és hangosan nyögött. Amikor teljesen benne volt, ráérősen körözni kezdett, majd a másik irányba indult el. Kihúzta, aztán újra belé helyezte. Talán mindössze másfél perc kellett, hogy a másodikat is kényelmesen betolhassa. Újabb néhány forró mozdulat következett. Ezúttal már az angyal tolta rá magát a kezére, mialatt ő megnyugtatásképp a hátát simogatta. Ollószerűen szétnyitotta az ujjait, a fantasztikusra érzésre pedig egy hangos kiáltást kapott válaszul. Castiel szép lassan alkalmazkodott a belé helyezett méretekhez, kis idő múlva pedig gond nélkül mozgatta a csípőjét három ujjal a fenekében. Egyre gyorsabb ütemben ringatta előre és hátra, ami immáron Deant is kíméletlenül a csúcs felé rángatta, holott ő még teljesen érintetlen pénisszel ült mögötte. Mikor már biztosan érezte a társa orgazmusának közeledtét, lassan elvette az ujjait, amire egy elégedetlen nyögést hallhatott. Hullámzó mellkassal végigcsókolta párja hátát, ezt követően nekiállt bekenni az erekcióját a zselével. Csukott szemmel élvezte a saját mozdulatait, ahogy gondosan szétoszlatta a síkosítót férfiasságán.

- Akkor hogy legyen? – kérdezte enyhén remegve, már javában a feloldozásra várva, amelyet csak Castiel adhatott meg neki.

- Feküdj a hátadra! – lökte nem túl erősen az ágyra, ő pedig felé hajolt, és rámászott. Átemelte az egyik lábát felette, így pont a vadász alhasa fölött ült.

- Hm, ez az lesz, amire gondolok? – húzódott egyszeriben széles mosolyra a szája.

A szárnyas válasz helyett csak szégyenlősen vállat vont, és további hozzáfűznivaló nélkül megfogta a férfi hímvesszőjét. Lassan végigsimított rajta párszor, mire Dean torkából egy korábban még soha nem hallott, állatias nyögés tört elő. Halkan hümmögött válaszul, ahogy figyelmesen a bejáratához pozicionálta a kezében tartott tagot. A Winchester felült az ágyon, így mialatt Castiel lassan a péniszére ereszkedett, ő az ölelésébe vonta, majd nyögve csókolni kezdte.

- Cas – levegő után kapkodva cirógatta a nyakát. – Istenem, olyan forró… annyira szűk vagy. Kibaszott jó! – a gondolatai valósággal szétestek.

- Szeretlek! – barátja feje hátrabicsaklott az intenzitástól.

- Én is téged, Cas. Nagyon… Istenem, nagyon szeretlek! – magához szorította az angyalt, aki tétovázás nélkül a vállán lévő kézlenyomatra illesztette a tenyerét. A szíve – ha lehetséges egyáltalán – még hevesebben kalimpált, mint eddig. – Nem fáj?

- N-Nem. Fantasztikus. Feszítő és… mámorító. Jó érzés, Dean! Olyan jó – a hangja és a teste is folyamatosan remegett, ahogy újabb centik kerültek belé.

Mikor már teljesen eggyé váltak, ismét hátradöntötte párját az ágyon. Megragadta a karjait, majd a feje mellé szorította őket, miközben lassan mozgatni kezdte a csípőjét Dean hímvesszőjén. Először csak lassan ringatta rajta a fenekét, később viszont egyre gyorsabban és nagyobb lendülettel fogadta magába.

- Ez az… baszki, Cas! Istenem!

- Így jó? Jól csinálom? – hajolt le hozzá aggódva. Tudta, hogy milyen állapotba képes sodorni az embereket a szex, gyakran azonban így is kétségbe esett, mert nem tudott kiigazodni társa reakcióin. Az idősebb fivér minden erejét összeszedve teljesen magához húzta, és remegő ujjakkal a hátába kapaszkodott, amíg egy gyors csók után ismét a szemébe nézett.

- Nagyon-nagyon… fantasztikusan csinálod. Isteni vagy! Csak… csináld még, kérlek! – az angyal szó nélkül folytatta a tempót, amelyet már jó ideje diktált kedvese férfiasságán ülve. A Winchester nem engedte el, mielőtt felülhetett volna, még egyszer a nyakába csókolt, és ismét harapni kezdte az így is szívásnyomokkal díszített bőrt. – Gyerünk! Lovagolj meg, Castiel!

Cas valamiféle, még számára is behatározhatatlan hangot adott ki a másik szavai hallatán. Felkelt róla, majd két kezét a mellkasának támasztva emelkedett fel, aztán érkezett vissza a fenekében feszítő péniszre újra és újra, folyamatosan gyorsuló tempóban. Dean egyre hangosabb nyögésekkel adta tudtára, hogy nagyon jól csinálja, ezzel egy időben benne is szédületes sebességgel épülni kezdett a gyönyör. A szobát a percek múlásával izzadtság hamisítatlan illata lengte be, mindeközben a sóhajok és kiáltások, valamint a bőrük érintkezésének hangja betöltötte a házban honoló csendet.

Castiel újra lehajolt, hogy szaggatott lélegzetvétellel megcsókolhassa kedvesét. Muszáj volt. Éreznie kellett. A férfi határozottan megfogta a csípőjét. Most ő kezdte el a saját ritmusához igazítani az így is ütemes mozgásukat. Feszes tempó volt. Túl feszes ahhoz, hogy sokáig lehessen bírni. Egy ideje fojtott kiáltások és káromkodások szöktek ki mindkettejük száján, aztán Dean ismét felkelt, hogy szorosan magához ölelje a másikat, az ajkait még mindig nem eresztve a csókok arzenálja alól. A keze szorításának nyoma megmaradt az angyal bőrén, de ez most egyiküket sem zavarta. Cas nyakát így is két-három szívásnyom díszítette, amelyek mindegyikét a mai reggel folyamán szedte össze. Egy kéznyom a csípőjén már végképp nem oszt, nem szoroz.

- Dean, én mindjárt… – szakadt ki belőle az egyértelmű jelentőséggel bíró félmondat.

- Én is, Cas. Nemsoká!

A vadász társa homlokának támasztotta az övét, majd hisztérikus sóhajok mellett kettejük közé nyúlt, és kezelésbe vette a másik törődésért sóvárgó farkát. Mindketten hangosan ziháltak. Egyértelműen elkezdődött a véghajrá. Castiel újra és újra magába fogadta Deant, aki erősen rámarkolva a férfi hímvesszőjére igyekezett átlökni kedvesét az édes ponton. Talán harminc másodpercig mozogtak még egyszerre, aztán remegések, illetve egymás nevének kiáltása közepette érte utol őket a gyönyör. Hihetetlenül hosszú percekig tartott, mire lecsengett az orgazmusuk. 

Az idősebb testvér háttal feküdt a puha, izzadtságban úszó lepedőn, szerelme pedig a mellkasán terült ki. Lassan kihúzódott belőle, külön odafigyelve arra, hogy Casnek ne kelljen lemásznia róla. 

Lihegve hevertek az ágy tetején. A nap időközben kisütött, és kellemes meleget hozott, amely a résnyire nyitott ablakon is bejutott a telelehelt, valamint egyéb különleges illatokkal teli szobába. Dean barátja hajába csókolt, mialatt még mindig a légzését próbálta normalizálni. Elfáradtak a kezei, így lustán átölelte Castiel hátát, és csak az ujjait mozgatva simogatta a selymes bőrt, amely a hosszú menetnek köszönhetően most becsületesen leizzadt.

- Ez valami… fantasztikusra sikerült – pillantott büszkén a kócos, fekete tincsek tulajdonosára.
- Igen. Nagyon jó volt – nézett fel rá mosolyogva, teljesen kielégülve az angyal. – Köszönöm – fűzte hozzá jókedvűen, és egy puszit nyomott a másik fülig érő szájára.
Közel húsz percen keresztül feküdtek összebújva, anélkül, hogy egyetlen szót is szóltak volna. Néha váltottak egy-egy lusta csókot, Dean ujjai pedig szüntelenül simogatták társa gerincét, de ezen kívül semmi több nem történt köztük. Kellőképp elfáradtak már egy bő órával ébredés után. Nem mintha bármelyiküket is zavarta volna a dolog, csupán alapból álmosan, ráadásul ekkora erőigénybevétel után inkább élvezték még az élet lustálkodás adta örömeit.
A kora reggeli torna után együtt lezuhanyoztak – amely persze szintén minimális sportolással zárult –, majd megreggeliztek, és nevetgélések, valamint egymás folytonos sértegetése közben megbeszélték, hogy biztosan lesznek még ehhez hasonló, különleges ébresztővel szolgáló reggelek, elvégre, még ha kifejezetten egyikük sincs oda a koránkelésért, ezért határozottan megérte még az a reggeli hűvös idő is, amely gonosz módon kiragadta őket az álomvilágból.