2016. december 23., péntek

Ünneprontó

„Gyereket akarni igen nagy elhatározás. Ilyenkor dönt úgy az ember, hogy élete végéig a testén kívül dobogjon a szíve.” 
– Elizabeth Stone


Gyönyörű decemberi estét, drágáim! (◠‿◠✿)

Úgy érzem, ezer éve nem jelentkeztem. Ennek több oka is van, de a magyarázkodást most inkább hagynám, hiszen értelemszerűen nem ezért vagyunk itt. A következő szöszhöz – cirka 1100 szó, ami tényleg nagy dolog tőlem –, először is Aninak tartozom hatalmas hálával, aki segített megtalálni a tökéletes szót, amiből az egész történetet elindíthattam. A magyarral, tudniillik, még 18 év után is akadnak gondjaim. A sztori alapötlete egyébként ebből a képből született meg. Már első perctől kezdve megfogott ez a cuki és vicces szituáció, én pedig néhány apróbb módosítással bátorkodtam újraalkotni, mert egyszerűen képtelenségnek tűnt kihagyni. Úgy meg, hogy Destiel és a kölkök rohadtul gyengéim, pláne.
Plusz információ: ahogy az előbb is említettem, gyerek mindenképpen lesz a szereplők között. Nos, én a lányoknak az esetek 90%-ában a Mary nevet adom szinte már megszokásból, de ma eme nemes feladatot hugim kapta meg, szóval ha nem tetszik a választása, kérlek őt anyázzátok. Vagyis... basszus... asszem, ez a mocskosul nagy kapufa.

Jó olvasgatást! ✿♥‿♥✿

jellemzők: AU, csúnya beszéd, Dean POV, Destiel parenting, domestic!Destiel, egyperces, ember!Castiel, ember!Dean, nyűgös!Dean, elhanyagolt!Dean, fluff, happy end, humoros, OC


Nagyot ásítva nyúltam a kávésbögrém felé, ami kicseszett bosszantó módon már másodjára ürült ki fél óra leforgása alatt. Ó, hogy rohadna meg ez is! Egyáltalán ki a jó Isten olyan elvetemült rajtam kívül, hogy képes szombaton hajnali negyed hatkor felkelni? Senki. Nyilván senki! Minden kibaszott normális ember maximum egyik oldaláról a másikra fordul ilyenkor. Én pedig… épp alsógatyában ültem a félhomályban a konyha közepén, miközben megint elfogyott az a kurva kávé. Utálom a reggeleket! Tényleg utálom őket.
Kisebb szenvedések közepette a konyhaszekrényhez sétáltam, és egy újabb adagot öntöttem ki magamnak. Néhány tekintélyes korty után, ugyan még mindig kómásan, de sikeresen visszakóvályogtam az asztalhoz. Az orrom alatt morogva közelebb húztam magamhoz az etetőszéket, közben figyelve rá, hogy lehetőleg se a benne bömbölő gyereket, se a cumisüveget ne repítsem ki onnan. Még ha akkor a mindössze négy óra alvás elegendő mentségnek is tűnt erre.
 Miért nem kapcsolsz villanyt? – ölelt át hátulról Cas a következő pillanatban, és lágyan belecsókolt a nyakamba. Lehunyt szemmel, egy fáradt mosoly kíséretében hátrahajtottam a fejem. Anyám, már így képes lettem volna elaludni. Még ha a kezemben egy langyos cumisüveget is szorongattam, egy enyhén kényelmetlen széken ültem, na, meg tőlem fél méterre életem értelme játszott szirénásat. Tényleg képes lettem volna kidőlni. Abban a szent másodpercben, hogy megéreztem a testéből áradó melegséget.
 Reménykedtem benne, hogy kajálás után még hajlandó visszaaludni – feleltem ásítva. – Nem akartam a lámpával a maradék álmot is kiűzni a szeméből. Vagy tudod, ha magától nem is, hátha megesik rajtam a szíve, és ad még bő másfél óra pihenőt.
 Nekem elég ébernek tűnik – pillantott a síró és kezével épp vadul hadonászó lányunkra összeráncolt szemöldökkel. – Véletlenül sem a te szemednek lett volna rossz a hirtelen fény, igaz?
Válasz nélkül megrándítottam a vállam, ő pedig nevetve egy csókot nyomott az arcomra. Rendben, talán, de csak egy nagyon-nagyon kicsit lehet, hogy az én fáradtságom is közrejátszott abban, hogy jobbnak láttam a félhomályban megmelegíteni a tejet, és úgy nekiállni az etetésnek. De hát hajnali negyed hat, bassza meg! Ráadásul szombaton.
 Mit kérsz reggelire? – kapcsolta fel Cas a villanyt a következő pillanatban, én pedig hangosan felnyögve temettem a tenyerembe az arcom. Kibaszottul utálom a reggeleket!
 Nem tudom – morogtam, mialatt megnéztem a kézfejemen, hogy nem túl forró-e a tej. Még közelebb húztam magamhoz Rosie etetőszékét. Életem asszonya teli torokból kiabált, apró kezeivel a kis asztallapját ütötte. Bár a hangja lenne olyan kicsi, mint a keze! Annak ellenére, hogy biológiailag nem vagyunk rokonok, muszáj volt beismernem, én is valami ilyesmit produkálok, ha nincs itthon kaja, engem pedig borzasztóan gyötör az éhség. Mert sírni és újra meg újra az üres hűtőt nyitogatni jobb, mint csak úgy boltba menni, ez közismert tény.
Amint megkapta a cumisüveget, egyetlen hang nélkül kezdte el elfogyasztani a reggelijét, amiért közel húsz percet kellett megállás nélkül végigsírnia. Talán mégsem olyan jó buli csecsemőnek lenni, mint elsőre gondoltam – állapítottam meg magamban.
 Omlett jó lesz? Vagy mást ennél? – nyitotta ki Cas a frigó ajtaját néhány másodperc múlva, a kérdésével teljesen kiszakítva a világmegváltó eszmefuttatásomból.
 Az omlett tökéletes – mosolyogtam rá egy ásítás után.
A következő húsz perc viszonylag csendesen telt. Tipikus reggeli, álmos hangulat uralkodott a helyiségben, mégsem volt nyoma sem feszültségnek, sem más kellemetlen tényezőnek. Csupán mindketten kimerültünk a hosszú hét után, a legapróbb reménysugarunkat pedig, miszerint legalább ma kipihenhetjük magunkat, az etetőszékben cumizó szerelmem vágta sutba, miután az éjszaka folyamán négyszer is felkeltett minket, legutoljára öt után néhány perccel. Cas halkan dudorászva a reggelit készítette elő, én szinte nevetséges áhítattal az arcomon Rosie-t etettem, ő pedig hatalmas kék szemekkel figyelte minden mozdulatomat.
 Kész a kaja. Gyorsan felöltözök, addig valamennyire kihűl. Vigyáznál rá? – biccentett a baba felé, majd odahajolt hozzám egy csókra, amit mosolyogva viszonoztam is.
 Persze. Menj nyugodtan!

Szó nélkül felsietett az emeletre, én pedig mosolyogva néztem utána, így hál’ Istennek volt szerencsém néhány másodpercig élvezni a csodás látványt. Ó, bassza meg, de hiányzik!
 Tudod, – fordultam a lányom felé körülbelül másfél perc múlva, amikor végzett a reggelijével –, nem hittem volna, hogy Casen kívül bárkinek is mondok majd ilyet az életben, főleg nem egy olyan csajnak, akivel majdnem negyven év van köztünk – pusziltam meg az orrát, mire nevetve megfogta az államat mindkét kicsi kezével. – Egyszerűen imádom minden egyes apró és, – szívtam be mélyen a levegőt a rövidke haja mentén –, hintőpor illatú porcikádat, de… most valami nagyon, de nagyon komoly dologról kell beszélnünk.
Elhajoltam tőle, így kénytelen volt elengedni az arcomat. Elpakoltam előle mindent, majd sóhajtva kivettem az etetőszékből, és az ölembe ültettem, úgy, hogy velem szemben legyen. Komolyan néztem le rá, de hiába próbáltam magamra vonni a tekintetét, a boxeralsóm szegélye sokkal érdekesebb dolognak tűnt neki, mint rám figyelni. Ezt meg tuti Castől örökölte – ha baromságokat pofázik a fater, rángasd a gatyáját, az tuti elhallgattatja. Jobb ötlet híján a fejem fölé emeltem, így pont szemmagasságban voltunk. Nagyot sóhajtva kezdtem neki.
 Rosie, kicsim, nem csak szülői kötelességből mondom, tényleg tudod, mennyire imádlak, mégis… egy igazi ünneprontó vagy – vontam meg a vállam a felháborodás szélén állva. – Hihetetlen, hogy ezt mondom, de miattad a Papát már hetek óta nem fektették meg. Bizony. Amióta csak te, Kisasszony, behoztad ezt az éjjeli baglyos szokást, Apa meg én egyszer sem szórakozhattuk ki magunkat, ami miatt a Papa már kezd nagyon zsémbes lenni, azt hiszem, ezt te is nagyon jól látod.
Széles mosolyra húzódott a szája, mintha pontosan tudná, miről van szó. Felvont szemöldökkel néztem, ahogy az ujjaival az alsó ajkamat kezdi szorongatni. Kicsivel távolabb tartottam magamtól, a fél kezével a számban ugyanis nehéz volt beszélni, majd a heves tiltakozás ellenére folytattam a monológomat.
 Hidd el, kibaszott jó buli pelust cserélni, kakával összekenni az új öltönyömet, mindig nekem megenni a maradék bébiételt, pisis ruhát mosni, meg minden, de néha… szóval, muszáj két-három naponta elkapnom Apát legalább egy körre. A világbéke tartós megmaradásának érdekében. Olyan nagyon nehéz lenne egyetlen éjszakát átaludni? Csak egyet! Megígérem, gyors leszek, és a lehető legcsendesebb, de most komolyan, csak egy estét adj, végre hadd…
 Dean! – szólt rám Cas élesen, épp berobogva a konyhába. Sejtettem, hogy meghallotta a lépcsőn lefelé jövet, milyen komoly eszmecserébe bonyolódtunk a kölyökkel.
 De hát úgysem érti, mit mondok – vontam meg a vállam, aztán ismét Rosie-ra néztem. – Te kis hangulatgyilkos, te kis ünneprontó. A leggyönyörűbb, legimádnivalóbb ünneprontó az egész világon – pusziltam meg az arcát, mire hangosan felnevetett. – Cas, én úgy imádom ezt a gyereket, de ha rövidesen nem szexelünk, elviszem Samnek egy hétre, és újraforgatjuk A szürke ötven árnyalatát. Aztán megcsináljuk a Káma-szútra filmverzióját is.
 Dean, kérlek – temette az arcát a kezeibe nevetve. Azt hiszem, valamennyire zavarba is jött. Még ha semmi esély sem volt rá, hogy Rosie bármit is értsen abból, amit beszélünk, kicsit tartott tőle, hogy „mi van, ha mégis?”. Én azonban nem így gondoltam, ezért hezitálás nélkül folytattam, most azonban a lányomhoz intézve a szavaimat.
 Hallottad, Drágaságom? Egy éjszakát kérünk, vagy mész Sam bácsihoz. Ott meg csak azok a szar ízű tápszerek vannak, amiket nagyon nem szeretsz. Szar ízű tápszert akarsz, Csillagom? Nem, ugye? Akkor tessék aludni egy nagyot, amíg Apával átrendezzük a hálót – öleltem magamhoz boldogan.

Mosolyogva pillantottam le a huncutul csillogó, világoskék szempárba, ami már hónapok óta minden egyes alkalommal rabul ejtett. Mikor édesen, fogatlanul visszamosolygott rám, akkor kezdtem csak igazán megérteni, milyen komoly és felelősségteljes szülőnek lenni. Azt hiszem, jó úton haladok felé. Addig viszont van egy videokameránk, ami a rendező készségeimmel társítva kincset fog érni a nehéz időkben.


12 megjegyzés:

  1. Ahw ez eszméletlenül édes volt, végig vigyorogtam az egészet. :D Fura olyat mondani, hogy jól írtad meg a kisbabát?xd Úgy értem, az ilyen apróságok, hogy belenyúl apuci szájába teszik élethűvé és valóságossá az egészet. :D
    Szerintem a fél fandomnak (nekem is :'D) Mary az első gondolata, ha Sam vagy Dean lányát kell elnevezni, szóval jó néha mással is találkozni. :)
    Köszönöm, hogy olvashattam♥ Ezután az édes sztori után vigyorogva fogok elaludni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, nyugi, egyáltalán nem furcsa, azt hiszem, pontosan értem, hogy gondolod, és külön örülök neki. Bár a drágának valóban nem sok szerepe van a sztoriban - már a gügyögésen kívül -, mégis szeretek neki is egy kicsit adni a reflektorfényből. Csak egy Destiel-baba, na. :D
      Valahogy én is megszoktam a Maryt - SPOILER: bár most, hogy visszatért, megmondom őszintén, már nem olyan kedves a név számomra -, néha úgy érzem, kell valamennyi újítás, ezért bíztam hugira a választást. Most pedig meg vagyok lőve, mert ismét vannak új babás sztorik a "listán", de nem tudom, hogy mindnél új nevet kapjon a kölök, vagy maradjak az eddig használtak valamelyikénél? :D Ennyi baj legyen!

      Köszönöm, hogy elolvastad, és nagyon örülök neki, hogy tetszett! ♥

      Törlés
  2. Csatlakozom az előttem szólóhoz, nagyon aranyos lett. A Rosie az egyik kedvenc női neven szóval nálam telitalálat. Kellemes késő esti - vagy inkább már kora hajnali - olvasmány volt. Várom a következőt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, akkor drága tesóm ügyesen eltalálta, mit kell választani. Mindenképp átadom neki. :) Nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésed, én pedig köszönöm, hogy időt szakítottál rá(m). :)

      Törlés
  3. Zseniálisan vicces, aranyos és imádom! Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Boldog vagyok, hogy tetszett, főleg mert ez volt a cél, hogy mosolyt csaljon az arcokra. :) Köszönöm, hogy elolvastad!

      Törlés
  4. Zseniálisan vicces, aranyos és imádom! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszett az egész történet - főleg, hogy teljesen hihető egy ilyen szituáció, amibe kedvenceink kerültek -, de leginkább az "eszmecsere" Dean és a lányuk között volt fenomenális. :D És ahogy megnevettette Cast, úgy nevettem vele én is. :D Köszönöm, az élményt! <3 ((Tudom, hogy a többi is hasonló lesz, bármelyik történeted igazi gyöngyszem.)) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tény és való, az esetek nagy részében jó, hogy az SPN-es természetfeletti, szinte varázslatos világot ismerhetjük meg, illetve az olyan kalandokat élhetjük át Destiellel, mégis akadnak napok/alkalmak, amikor - számomra legalábbis - kell az átlagos, a nyugis, a domestic. Örülök, hogy te is így érzed! Annak pedig pláne, hogy Dean és a sajátos gyereknevelése mosolyt csalt az arcodra. :)
      A zárójelben lévő részre meg csak annyit, nagyon köszönöm, hihetetlenül jólesik, de... szerintem még távol vagyok tőle, hogy ez valóban így legyen. De igyekszem, hogy mindig javuljak és a jobbra törekedjek. ♥

      Törlés
  6. ÉS IGEN *dobpergés* TÜTÜTÜTÜÜÜÜÜMMM.... Eljutottam idáig :"D És ahh, sajnálom, hogy nem olvastam hamarabb, mert ez valami Isteni cuki lett >< De komolyan a baba a kedvencem :D és ige SPOILER Mióta Mary visszatért, azóta én se adom ezt a gyerek nevének :3 Viszont, ahogy Cast megnevetette annyira előttem volt, hogy *pirul* awawawww.. Egyszerűen tényleg kifogytam a szavakból :D pedig még van 4 olvasatlan sztori :D na neki is vágok ^^
    Még több ilyet *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismered a mondást, jobb később, mint soha. *megiszik egy bögre teát a náthájára, és azt hiszi, az évtized filozófusa lett*
      A ficek meg nem szaladnak sehová, úgyhogy csak nyugodtan, nem foglak siettetni. :D
      Basszus, jobban híján egyedül vigyorogni tudok, mert először is, tetszett neked, ami már önmagában rohadt nagy siker. Másrészt, voltál olyan csillagvirágbogár, hogy írtál nekem kommentet, és három... hihetetlen, hogy mindenki a kölköt bírja a legjobban. < (^^,) >

      Egyébként a Mary-s dologgal kapcsolatban, a nevet még mindig szépnek tartom, de azelőtt értelemszerűen tényleg Mary Winchester volt a legfőbb ok, amiért arra esett a választás. Most, hogy visszatért, valahogy lerombolta bennem az illúziót, ami miatt akkor ismeretlenül megszerettem. De van még bőven szép név a világon, úgyhogy ez legyen a legkisebb baj!

      Igenis, kapitány, amint lehet, hozom az újakat! ^^

      Törlés

Szablon wykonała Sasame Ka dla Zaczarowane Szablony
CREDITS
Model1 Model2 Texture1 Texture2 Texture3