2016. november 1., kedd

Majd máskor... II. 18+

„Egész életemben arra vártam, hogy végre eljöjjön az igazi. Erre feltűntél te, és egész más voltál, mint akit vártam, mert te cinikus vagy és mogorva, lehetetlen alak. De az az igazság, hogy a veszekedéseinknél jobb dolog sosem történt velem. Azt hiszem minden esély megvan rá, hogy beléd szeretek.” 
 27 idegen c. film


Sziasztok! ◕‿◕

Ezer éve készülök arra, hogy a most következő irományt felraktam. Oké, ha nem is pont ezer éve, de mióta publikáltam a Majd máskor... első részét, mindenképp. Hogy őszinte legyek, eredetileg egyfejezetes történetnek szántam, ahogy azt sem gondoltam volna, hogy ennyi embert érdekelne a folytatás, de mivel ezzel kapcsolatban volt a legnagyobb érdeklődés az utóbbi időben, minden mást félretettem, és nekiálltam a második résznek. Rengeteget szenvedtem vele, egy kis ideig ugyanis egyszerűen sehogy nem akart összeállni a kép, de jelentem: végre elkészültem vele. Ahogy a címben is látható, ismét előszedtem a badass énem, és... hát, mondjuk azt az egyszerűség kedvéért, hogy az ágyban ugrasztottam össze a két nagy szerelmünket. A többi meg majd lentebb kiderül.

jellemzők: erotikus tartalom, AU, domestic!Destiel, csúnya beszéd, hurt/comfort, fluff, happy end, humoros{nak készült}, ember!Dean, bottom!Dean, IKEA reklám, bedobom-a-meglepibombát!Dean, nyáltenger a négyzeten, ember!Castiel, megsértett!Castiel, féltékeny!Castiel, mérges!Castiel, top!Castiel 

Jó olvasgatást mindenkinek! (◕‿◕✿)


Elege volt. Napok óta töretlenül tartotta magát, de most végképp betelt a pohár. Újra és újra bepróbálkozott valamivel, ami a legcsekélyebb valószínűséggel is meghozhatja az oly rég óta áhított békét kettejük közé, a kísérletei azonban úton-útfélen kudarcba fulladtak. A tőle elvárható lehető legtöbbet bevetette, tényleg minden egyes alkalommal becsületesen odatette magát, és semmi, egyszerűen semmi nem volt elég. Kibaszott vörös rózsák, reggeli meg kávé az ágyba, gyertyafényes vacsora, habfürdő, romantikus kártyák. Amit csak a valaha látott, – utolsó porcikájáig utált –, kurva szerelmes filmekből ki tudott lesni, mindent megcsinált. De nem. Persze, hogy Castiel nem bocsátott meg neki. Még mindig ugyanolyan hideg és elutasító volt. Kerülte, teljesen figyelmen kívül hagyta. Nem viselkedett ugyan ellenségesen, a távolságtartása mégis fájóbbak tűnt, mintha nyíltan haragudna rá. Úgy legalább abban biztos lehetett volna, hogy férje érez bármit iránta. Elvégre a gyűlölet is érzelem. Most viszont csak a kerülgetés meg a kínos csend, ennyi volt kettejük között. Megették a reggelit, a vacsorát egy asztalnál; néhány szó felkelés után, majd délután, munkából hazaérkezéskor, illetve esténként egy-egy jó éjt. A beszélgetéseik csupán ebből álltak már jó ideje.
Napokon át némán tűrte ezt a bánásmódot. Elismerte, hogy becsületesen elcseszte a helyzetet, így hiába röstellte már a következő pillanatban, tudta, semmiképp nem ússza meg ennyivel a dolgot. Fájt neki, mégsem volt ellenvetése a bosszantó ignorálás ellen. Úgysem kerülhetett volna ki győztesként a harcból – Castiel előbb áll fejre, mintsem elismerje, hogy tévedett –, akkor meg minek lefutni azt a sok felesleges kört? Na, meg így legalább attól sem kellett félnie, hogy a másik bosszúból bármi hülyeséget csinál a távollétében. Egy fedél alatt tartózkodtak, tehát tudott rá figyelni, ez elégnek is bizonyult számára. Legalábbis egy ideig.
„Majd megbékél” – gondolta magában az eset után kicsivel. De ki gondolta volna, hogy közel egy hete megy a balhé köztük egy ilyen semmiség miatt?

Dean frusztráltan kelt fel az éjszaka folyamán már elég rendesen összedúrt kanapéról. A térdére támasztotta a könyökét, és a fejét ingatva a tenyerébe temette az arcát. Mélyről jövő sóhaj szakadt ki a tüdejéből. Nem bírja tovább. Tényleg nem. Végképp elege lett. Mocskosul belefáradt az egész kikúrt vitába, a rohadt feszültségbe, a tehetetlenségbe. Meddig tudják még húzni? Kezdett az egész helyzet szánalmasan nevetségessé válni.
Másodpercek múltán felállt, a takarót pedig az „ágya” végébe hajította. Ez a kicseszett kanapé is úgy elnyomta a hátát az eltelt napok alatt, hogy az valami hihetetlen. Fájdalmasan felnyögve nyújtóztatta ki az elgémberedett testrészeit. Hogy mennyire hiányzott már a meleg és kényelmes franciaágya, ahol nem csak órák keserves szenvedése árán tudott álomba merülni! Sóhajtva megigazította a szürke pizsamanadrágját, majd a konyha felé indult, amelynek ablakából már látni lehetett a felkelő napot. Nem vett fel papucsot, soha nem szokott, Cas meg minden egyes reggel rászól emiatt. Most viszont, mivel egyedül tartózkodott a helyiségben, afféle csak azért se-hozzáállásból ment végig mezítláb a hideg kövön. Kit érdekel, mit gondolna vagy mondana? Úgyis magasról leszarja, mi van vele. Akkor meg?
Szombat reggel volt, negyed hat múlt pár perccel. Reflexszerűen kávét töltött magának, mint mindig. Ezúttal nem akart újat főzni, elvégre minek? Maradt a tegnapiból, az tökéletesnek bizonyult. A kiöntőből ivott néhány nagyobb kortyot, ez alkalommal cukor és tej nélkül. Nem volt hozzá kedve. Csak azért kellett a koffein, hogy kicsit felfrissüljön a hosszú, álmatlan éjszaka után, na meg, hogy erre foghassa a keserűséget, amit már napok óta, szüntelenül érzett a szájában. Kirázta a hideg a tömény íztől. Percekig állt háttal a konyhaszekrénynek dőlve. A fejét hátrahajtva megdörzsölte a szemeit. Fáradtnak érezte magát. Inkább kimerültnek. Képtelen volt elhinni, hogy Cast tényleg ennyire felbosszantotta az a szupermarketes incidens. Oké, ő viselkedett parasztként, nem szabadott volna ilyen feltűnően – sőt, akárhogy – megbámulnia azt a csajt, ez tény, hisz a párja, a társa állt mellette. Mégsem számított rá, hogy ekkora ügyet csinál majd belőle. Egy kis veszekedés, némi ordibálás, max egy lendületből érkező pofon, utóbbit még ott helyben, az áruház kellős közepén. Ez volt minden, amit nagyjából várt tőle. De ez… ez valami katasztrófa.
A gondolatai merülve indult el a fürdő irányába. Vett egy kellemes, forró zuhanyt, ami többé-kevésbé ellazította, majd fogat mosott, és jó negyed óra múlva egy törülközővel a dereka körül lépett ki a helyiségből. Mosakodás közben döntött: egy időre elutazik, meglátogatja Samet. Nem bírja tovább csinálni, túl sok volt neki ez az utóbbi időszak. Hagy Casnek egy kis teret, gondolja át ő is, mit akar, legalább kicsit mindketten fellélegezhetnek. Már az sem érdekelte, hogy korábban azért nem gondolt erre, mert félt társa esetleges bosszújától. Mostanra arra is tett magasról. Csak menni akart, levegőhöz jutni, változtatni valamit a fennálló helyzeten. Szinte bármi jobb lett volna, mint ez. Ez a hidegség. Ez az elutasítás.

Halkan nyitott be a hálószobájukba. A függönyök széthúzva árválkodtak az ablak két oldalán, így a Nap már megvilágította a helyiséget – fényárban úszott minden. Hát persze, hisz mindig Dean sötétít be esténként. A franciaágy jobb oldalán Castiel aludt. A matrac bal fele ezúttal is érintetlen maradt, egyetlen gyűrődés sem éktelenkedett rajta. Körültekintően, óvatos léptekkel indult el a hatalmas ruhásszekrény felé. Lábujjhegyen tette meg a távot, a padló mégis úton-útfélen hangot adott a mozgásának. A két világosbarna ajtó nyikorogva kinyílt, ő pedig összeszorított fogakkal pillantott társa felé, aki változatlanul, egyenletes ütemben szuszogott az oldalára fordulva. Kiszedte az egyik utazótáskáját a legalsó polcról, majd a lehető legkisebb zajt csapva tette le maga mellé. Néhány inget, pólót, illetve farmernadrágot is kikapott a gardróbból, mindegyik ruhadarabból többet, hátha hosszabb időre marad majd. Nem akart kétszer fordulni, ezzel pláne próbára téve a szerencséjét. Pont elég volt egyszer végigkommandózni a szobán. Mikor becsukta a szekrény ajtaját, óvatos léptekkel a fiókokhoz indult, ahonnan három-négy tiszta alsóneműt és egy jó maréknyi zoknit vett ki. A cuccok nagy részét a táskába gyömöszölte. Majd ráér a fürdőben felöltözni meg rendesen bepakolni, semmi kedve nem volt feleslegesen vesztegetni az időt. Behúzta a cipzárt, a vállára kapta a motyóját, és a legnagyobb óvatossággal állt fel, majd indult el a kijárat felé. Két rövid lépés után szinte megfagyott a vér az ereiben.
– Dean – szólt mögüle barátja álmos hangon. A halk tónus valamiért mégis ijesztően szólt a mély csendben.
Lehunyt szemekkel, enyhe fejrázás kíséretében káromkodott magában egy sort, mielőtt megfordult volna, hogy Castiel szemébe nézzen. A férfi sötét tincsei ezerfelé álltak, az íriszei pedig még méterekről is pofátlanul kéken ragyogtak. A dög! A látvány következtében gyomra egy kellemes szaltót vetett. Haragudott rá, ez tűnt a legvisszafogottabb kifejezésnek, amivel illetni tudta az érzéseit, a másik gyönyörűsége azonban ennek ellenére sem volt kérdéses számára.
– Jó reggelt – köszöntötte érzelemmentes hangon, közben elemelve a tekintetét róla. Kibaszottul mérges rá. Nehogy már ilyen csúfosan lebukjon, mennyire oda van érte még a mostani, totál elkúrt helyzetben is. De tényleg undorítóan oda van érte...
– Mit csinálsz? – könyökölt fel az ágyon, rögtön hangot adva bizonytalanságának. Összezavarodva meredt a szoba közepén álló férfira, aki most hidegen, szemrebbenés nélkül méregette.
– Kerestem magamnak néhány ruhát – mutatta fel a kezében tartott cuccokat.
– Azt látom, de… mész valahova?
– Olyasmi. – Csak egy bólintást adott válaszul, majd további magyarázat nélkül elindult az ajtó felé.
– Hová készülsz? – ült fel Castiel. A hangja egyre feszültebbé vált. Mi tagadás, jobb ébresztőt is el tudott volna képzelni.
– Samhez Kansas-be – érkezett a rövid felelet menet közben.
Már majdnem kifordult a helyiségből, amikor Cas ismét utána szólt, így önkéntelenül is megtorpant.
– És mikor akartad közölni velem ezt? – Tisztán hallatszott a kétségbeesés a szavaiban. Dean biztos volt benne, hogy már kikelt az ágyból, valószínűleg épp a szoba közepén áll, széttárt karokkal és totál értetlenül mered rá, még ha nem is hallott nagy mozgolódást maga mögött. Bezzeg ő csak kisebb csatazajok mellett tud eljutni az ágytól a szekrényig.
Nem felelt. Napok óta ez volt a leghosszabb beszélgetés, amit csak összehoztak, – és mily meglepő –, ez is vitába torkollt. Keserű mosollyal az arcán megrázta a fejét. Hány alkalommal könyörgött azért, hogy Cas egyáltalán meghallgassa? Nem a megbocsátásáért esdekelt, csak két percért, hogy elmagyarázzon mindent, mert bár tényleg paraszt gesztus a kedvesed mellett tök hosszan megbámulni mások seggét, de ezért csak nem érdemel az illető autodafét reggelire. Hány kibaszott próbálkozását döntötte dugába egyetlen mondatával? Akárhogy igyekezett, gondolkodás nélkül visszautasította a közeledését. És most ő kér magyarázatot? Na, elmegy a jó büdös francba!
Vállrándítva kiment a szobából, a helyiségben hagyva a teljességgel ledöbbent férfit. A nappaliba ért, ahol dühösen ledobta a táskáját a kanapéra, majd szentségelve kihalászott belőle egy szürke boxeralsót. Még mindig egyetlen árva törülköző csüngött a dereka körül, így kifejezetten idejét érezte az öltözésnek. Miután kivett minden szükséges, máris kellőképp összegyűrt darabot, a fürdőszoba felé indult, azzal a szándékkal, hogy végre magára kapjon valami normális öltözéket.
– Hozzád beszélek, Dean! – jött ki utána Castiel enyhén szikrázó tekintettel.
– Mégis mit akarsz, mi a szart mondjak?!
– Terveztél egyáltalán szólni róla, hogy elmész? – lépett elé, így már a heverő két ellentétes oldalán álltak.
– Nem igazán – ismerte be közönyösen, mire csak egy enyhén megvető pillantást kapott. – Ja, ezt bezzeg be kellett volna jelentenem? És áruld el, kérlek, mi a garancia rá, hogy engedtél volna tovább beszélni azután, hogy annyit mondok, „Cas”?
– Kibaszottul gyerekes vagy, remélem, tudod!
– Én?! – nevette el magát döbbenten. – Melyikünk balhézik napok óta egy apró baromságon? Utoljára óvodás, várj... nem is, általános iskolás koromban rágtam be valakire így egy ennyire piszlicsáré faszság miatt.
– Apróság? Ha egyszeri alkalom lenne, azt mondom, oké, fátylat rá! De nem az első esetről van szó. Közel sem! Azt meg bocsássa meg nekem az Atyaúristen, hogy nem véges a türelmem, még ha te felnőtt korod ellenére is ilyen kibaszott gyerekes vagy!
– Fogalmam sincs, miről hadoválsz!
– Neked mégis hogy esne, ha én minden második férfi seggét perceken át bámulnám, kiváltképp, ha épp együtt vagyunk? Vagy nőét? Tökmindegy!
– Megint rohadtul eltúlzod a helyzetet – válaszolt ingerülten, még mindig a kezében szorongatva a ruháit.
– Valóban? Neked olyan kurvára könnyű dolgod van, Dean – mosolygott rá az ajkába harapva. Napok óta elnyomta magában az indulatokat, igyekezett mindet a lehető legmélyebbre temetni. Ebben a percben azonban az összes elásott gondolata felszínre tört, akárhogy is küzdött az ár ellen. – Sármos vagy. Vicces, kedves, könnyen barátkozol. Szereted a gyerekeket, a nők pedig valósággal imádnak. Azt is leszarják, hogy van valakid, könyörgök! – nevetett keserűen. – Hogy a férjed épp ott áll, közvetlenül melletted. Én megértem… hidd el, tényleg megértem. Bírnak, és én büszke is vagyok rád. Itt nem arról van szó, hogy ők másznak rád, mert ez… ez nem érdekel. Képtelen vagyok hibáztatni őket érte. Az fáj, hogy téged nem zavar. Minimálisan sem.
– Én téged szeretlek, Cas, te is nagyon jól tudod!
– Nem a szeretetről van szó, bassza meg! – csattant fel remegő hangon. – Arról van szó, hogy jobban élvezed, mint kicsit is illene. Oké, hozzám a kutya nem jön oda az ilyen szituációk során. Vagy azért mert nem érek fel hozzád külső szempontjából, vagy mert nagy ívben kerülöm a társaságukat. Lehet, hogy mindkettő. Nem ez a lényeg. Jó érzés, ha megdicsérnek, ez tagadhatatlan. Jó, ha valaki tudatja veled, igenis vonzónak talál, még ha te azt gondolod, a házasságod miatt már rég kispadra kerültél. De… te annyira nem érzed a határt, Dean. Nem érzed, mikor kellene visszább venni, vagy… eldönteni végre, mit is akarsz.
– Miről beszélsz? – összeráncolt szemöldökkel fürkészte az érthetetlen kijelentés után, közben valamelyest meglepte a felismerés, miszerint már egy ideje nem ordítozva beszélnek.
Hosszú másodpercek teltek el. Nehéz csend nehezedett rájuk. Dean egyre türelmetlenebbül várta a számára értelmetlen félmondat magyarázatát, de férje semmit nem szólt. Mintha a megfelelő szavakat kereste volna. Vagy elegendő bátorságot, hogy kimondja azokat.
– Én... nem akarlak leláncolni. Te olyan fiatalos vagy, és néha azt érzem, még mindig a kalandot keresnéd. Az újdonságokat. Ami nem baj, tényleg nem az. De értsd meg, nekem semmi szükségem egy olyan kapcsolatra, ahol két éjjelente ki kell szöknöd a szeretődhöz, mert én már nem tudom megadni, amire vágysz. Próbálok rugalmas lenni, hidd el, de... nem tudom, mivel kell felvennem a versenyt.
– Miért mondod ezt, Castiel? – még mélyebb ráncok jelentek meg a homlokán. Végképp összezavarodott.
– Mert… látom, amit te sehogy sem veszel észre. Látom, bassza meg, hogy ők hogyan néznek rád. Bele sem merek gondolni, miket vállalnának be érted. Vagy veled. És te nem érzed a különbséget az ártatlan flört, amivel mellesleg nincs baj, meg a „ha nem lenne itt a férjem, biztos megfektetnélek” dolog között, amit rohadtul sugallsz nekik minden egyes alkalommal.
– Biztos vagy benne, hogy nincs ebben egy minimális túlzás? Oké, mi tagadás, sokszor elszalad velem a ló, de egyszer sem kezdtem ki senkivel. Ezt tudnod kell, hát ott voltál! Egy-két sanda pillantás vagy pár kedves szó meg gondolom, nem ok a válásra. Mit vársz tőlem, fogadjak cölibátust?
– Tényleg nem érted. – A szemei mély szomorúságot árasztottak, a hangja pedig egyre bizonytalanabbá vált.
– Akkor magyarázd el, mert képtelenség ezt tovább csinálni, Cas – tárta szét a karjait tehetetlenül. Inkább a fájdalom és kimerültség beszélt belőle, mintsem az indulatok. Valóban pillanatok alatt változott meg a vita hangvétele. – Képtelen vagyok elviselni ezt a ridegséget. Azt, hogy nem beszélsz velem és nem érsz hozzám. Én próbálkozok. Isten lássa lelkem, mocskosul megbántam. Most pedig, hogy ezeket is elmondtad… belegondolni sem tudsz, mekkora egy utolsó, hálátlan szarházinak érzem magam. Már látom, mennyit bántottalak ezzel a sok faszsággal, ami egyébként tényleg semmit nem jelent. Nem gondoltam komolyan egyiket sem. Visszamennék, és ha lehetne, máshogy cselekednék. Tudom... én tudom, hogy közhelyes duma, de így van, Cas. El kell hinned! Meg sem fordult a fejemben, hogy átlépek egy határt, és ezzel ilyen helyzetbe hozhatlak. Egyszer sem. De már tudom. Most már értem, és… én tényleg igyekszem máshogy alakítani a dolgokat, de ha nem mondod el, pontosan min változtassak, képtelen vagyok a kedvedre tenni. Igen, szeretek élni, kipróbálni amit csak lehet, sőt, kicsit szeretek a figyelem középpontjában is lenni, de ezek mit jelentenek, ha nem vagy ott?
Nagyot sóhajtva sétált oda Castielhez, majd szó nélkül magához szorította. A másik a mellkasába fúrta arcát, az ujjaival pedig a meztelen hátát simogatta. Mintha mázsás súly gördült volna le a vállairól és a szívéről egyaránt. Lehunyt szemekkel préselődött Deanhez, miközben a megkönnyebbülés lassacskán átjárta a testét. Kellemes melegség kúszott a szívébe. Végre. Az idősebb Winchester belecsókolt a fekete tincsekbe, mélyen magába szívva az ismerős, kókuszos sampon illatát. Halványan elmosolyodott tőle. Tudta, még nincs vége, abban viszont biztos volt, a nehezén túljutottak. Képesek voltak mindketten lépni egyet a másik felé, és ez már elindította őket a probléma megoldásának irányába. Még ha ez az út egy balhénak hála nyílt is meg előttük.
– Sajnálom – emelte fel lassan kedvese állát a jobb kezével. – Egy utolsó faszkalap voltam. Nem történik meg többé, megígérem. Tényleg oda fogok figyelni. Egyszer sem gondoltam rá, a te szemszögedből vajon milyen lehet mindez.
– Félreérted, Dean – válaszolt néhány másodperc gondolkodás után. Az orrát lágyan végighúzta társa állán, majd folytatta. – Nem azt várom tőled, hogy soha többé egy nőre se nézz rá. Tudom, hogy ellenállhatatlan vagy számukra. Nekem is az vagy. Csak… próbálj kicsit kevesebb önbizalmat adni nekik, oké? És kérlek, mondd el, ha már nem azt érzed, mint korábban. Ha újra, esetleg másra vágysz. Mert... kinyír a tudat, hogy képtelen vagyok megadni neked, amit szeretnél.
– Cas – fogta két kezébe az arcát, miközben halvány mosoly játszott az ajkai szegletében. – Ennyire bánt az a néhány idióta mondat? Tényleg azt gondolod, bárkinek lenne akár minimális esélye is? – egy bizonytalan bólintást kapott válaszul. – Lehet egy csomó nagyon jó csaj odakint, de őszintén, kit érdekel? Már nem egy tizenhét éves hülye gyerek vagyok, aki nonstop megy a farka után. Van egy fantasztikus, nadrágszaggatóan dögös férjem, aki minden nappalomat és éjszakámat felejthetetlenné teszi. Ha mással nem, hát azzal, hogy a horkolása nem hagy esténként aludni. De... mi másra vágynék, ha mindenem megvan?
Castiel tenyere folyamatosan simogatta a hátát, derekát, majd lapockáit. Úgy érezte, közel száz éve szoríthatta utoljára magához. Rettenetesen hiányzott neki. Nem csak ez, minden más is. A kedves mosolya, az édes nevetése, a bársonyos hangja, a fenséges illata. Az összes apróság, ami ő volt. Ő, a férje, a szerelme, a boldogsága. Cas pedig inkább legyőzte a kísértést, nem lépett felé. Az ember felé, aki mára a teljes életét jelentette. Ennek miértje mellesleg furcsa módon még számára is ismeretlen volt. Hiúságból? Netalántán félelemből volt képtelen nyitni? Valószínűleg mindkettő közrejátszott a viselkedésében. Félt, biztosan tudta, az eltelt néhány napban ezerszer jobban rettegett, mint valaha bármikor. Éjszakákat forgolódott végig, miközben apránként felemésztette a gondolat, miszerint a kapcsolatuk kihűlt, így Dean biztosan ezért les folyamatosan másokat. Mindig is tudta róla, hogy egy igazi nőcsábász, komolyabb gondja nem is igazán akadt ezzel. Az utóbbi időben azonban erősen szöget ütött a fejébe a gondolat, talán túlságosan eltávolodtak egymástól. Ez az apró felvetés végül valóságos lavinát indított el benne. A rengeteg túlóra a munkában, a folytonos rohanás, szerelem lehetséges kihűlése, a nők tagadhatatlan imádata a férje felé, az olykor be-becsúszó viták, Dean naivsága, illetve az ő önzősége és gyerekes féltékenysége. Mind ahhoz vezettek, ami az utóbbi közel egy hétben teljes káoszt robbantott ki az otthonukban.
– Kezdtem azt hinni, már nem is vonzódsz hozzám. Ezért mondtam nemet gondolkodás nélkül mindenre. Arra gondoltam, csak… sajnálatból csinálod. Szánalomból. Elvégre, ha valamelyik közülük visszautasított, legalább köztünk ne legyen szar a helyzet – vallott színt. Szégyenkezve nézett a smaragdzöld íriszekbe, amelyek egyszerre tükröztek mérhetetlen fájdalmat és leírhatatlan szeretetet. Amint kimondta, máris érezte, mekkora ostobaság is ez. Dean, az ő Deanje nem lenne képes ilyesmire. Még ha embertelenül összebalhéznak is párszor, és a férje képtelen nem visszavigyorogni az egyik munkatársnőjére vagy őt leső anyukára, tudnia kellett volna, hogy ilyet soha nem tenne. Sosem árulná el.
– Te kis hülye – csókolta meg behunyt szemmel a puha ajkakat. Kellemes izgatottság söpört végig rajta, amikor a másik viszonozta a gesztust. – Ajj, Cas. Hogy gondolhatsz egy percre is ilyesmit?
– Barom voltam. Tényleg... kétségbeestem.
Sóhajtva megcsóválta a fejét. Hüvelykujjai még mindig a másik borostás arcát simogatták, a homlokát közben az övének döntötte. Végre mindent megértett. Egyértelművé vált számára, miért viselkedett így az utóbbi napokban. Ha őszinte akart lenni, teljesen jogosan haragudott. Valóban túlreagálta olykor, de képtelen volt hibáztatni érte. Most, hogy az ő álláspontját is megismerhette, rájött, mennyire elszúrta a dolgokat. Csak azt bánta, nem tudta meg korábban mindezt, így legalább megszabadíthatta volna az őt mardosó felesleges kétségektől és félelmektől.
– Hiányoztál. – Halkan visszhangzott a szava a köztük lévő, mély csendben.
– Te is nekem. Nagyon.
– Ugye tudod, hogy szeretlek? De tényleg. – Komolyan, kicsit talán félve nézett le rá. Tudnia kell, egyszerűen muszáj éreznie, hogy mennyire szereti. Hogy bár sokszor egy hálátlan seggfej, aki képtelen rájönni, mikor kell megállni, nincs számára senki a világon, aki egy pillanatra is felérne Cashez. Tudnia kell, hogy igenis ő az egyetlen és igazi. A mai napig ugyanolyan szerelmet, szenvedélyt érez iránta, mint sok-sok évvel ezelőtt. Sőt, ha lehetséges, még hatalmasabbat.
– Persze. Én is szeretlek téged, Dean. 
Percekig álltak a nappali közepén lévő, jókora szőnyegen egymásba fonódva. Egyetlen szót sem szóltak. Csak a halk lélegzetvételük, illetve az egyszer-egyszer beiktatott rövid csókok hallatszottak, amelyeket egymás hajába és bőrére leheltek. Néha gyengült, olykor erősödött a szorítás a másik dereka, karjai körül. Végre minden rendben volt. Legalábbis a korábbiakhoz képest. A gondok ugyan nem illantak el egyik pillanatról a másikra, de elkezdték megoldani őket. Együtt. És csak ez számított. Túl fognak jutni ezen a hullámvölgyön is, pont úgy, mint ezelőtt számtalanszor.
Mindkettejüket megviselte az utóbbi néhány nap. Tisztában voltak vele, hogy sok dolguk lesz majd, hisz a veszekedés ráébresztette őket, mennyi mindent kell megbeszélniük. Ideje sokkal jobban megnyílniuk egymásnak. A kimondatlan szavak a szakadék szélére sodorták a kapcsolatukat, amit épphogy képesek voltak visszarángatni onnan. Hihetetlenül sokáig táncoltak pengeélen. Túlságosan sokáig.

Dean még mindig a kezében tartotta a ruháit, amelyek a reggel folyamán először kezdték komolyan bosszantani. Elhajolt kedvesétől. Mosolyogva fürkészte a nagy, kék szemeket és a halvány mosolyt, ami Cas szájának szélén bujkált.
– Mit szólnál hozzá, ha kiengesztelnélek?
– Mire gondolsz? – kíváncsiság csendült fel a hangjában, miközben az ujjaival végigsimított Dean bársonyos bőrén, a vállától egészen le, a derekáig. Végül a fenekén állapodtak meg a kezei.
– Nem tudom. Bármire. Amit csak szeretnél. Csinálhatok reggelit és kávét, elmehetünk valami puccos étterembe, vagy kirándulhatnánk is. Ezer éve nem jártunk semerre, mi lenne, ha elutaznánk pár napra? Olyan második nászút-dolog. Mit szólsz? Csak mondd, mire vágysz, és azonnal nekilátok.
– Dean, erre semmi szükség – húzta közel magához újra.
– De én szeretném. Nagyon. Hadd feledtessem el veled mindezt! – Teljesen bezsongott az ötlettől, hogy jóvá tegye az utóbbi néhány napot. Izgatott kisgyerek módjára hozakodott elő az újabb és újabb fantasztikus ötletekkel. – Tudod mit? Én gyorsan felöltözök, te addig találd ki, mihez lenne kedved, és amint elkészültél, mehetünk is!
Gyors csókot lopott tőle, majd elindult a fürdőszoba felé, szerelme viszont utolsó pillanatban utána nyúlt, és a jobb karjánál fogva visszahúzta. Ő kérdőn pillantott rá.
– Miért kell felöltöznöd? – fonta a nyaka köré a karjait sokatmondóan mosolyogva, mikor ismét szembe kerültek egymással.
– Nem akartam egész nap egy szál faszban szaladgálni.
– Engem nem zavar – majdnem teljesen hihető közönyösség hallatszott a szavaiban.
– Nem? Egész biztos? – Dean levakarhatatlan vigyorral az arcán csókolta meg, majd miután elhajította a még mindig nála lévő ruhákat, kezei Castiel dereka köré fonódtak, egy másodperccel később pedig határozottan magához húzta. A testük lassan egyre több lehetséges pontban ért össze. Már ettől kezdett beindulni.
– Egész biztos.
Az érzéki nyelvtánc közben az ujjai lágyan végigsimítottak Dean mellkasán, majd a hátán, illetve a lapockáin tettek meg újabb és újabb apró köröket. 
– Mi lesz így a kiengeszteléssel? – hajolt el tőle csillogó szemekkel az idősebb fivér.
– Majd találsz rá egyéb módot, szinte biztos vagyok benne, hogy kreatív leszel – puszit nyomott az orrára, és hezitálás nélkül kibontotta a törülközőjét.
Az anyag a földre esett, ezzel felfedve a férfi teljes meztelenségét. Cas imádattal és izgalommal nézett végig a férjén. Tetőtől talpig végigmérte, közben valósággal itta a látványát. Veszettül kívánta. Dean még mindig borzasztóan jól nézett ki, képtelenségnek tűnt ráunni, pedig már majdnem egy évtizede boldogították egymást.
– Meg van elégedve a látvánnyal, uram? – ölelte át játékosan, miután hagyta, hogy még egy rövid ideig szó nélkül csodálja.
– Nem is tudom. Legutóbb is ekkora hasad volt? – cirógatta az izmos hasfalat mindkét tenyerével.
– Az öregedés, Édes. Harmincöt felett minden nap ajándék.
Nevetve csókolta meg újra. Szerelmes. Hihetetlenül boldog és szerelmes. Tudta, egyszerűen biztos volt benne, hogy a Winchester is hasonlóan érez. Látta a szemeiben, érezte a mozdulataiban. A tudat pedig még inkább olaj volt a benne perzselő tűzre.
– Neked is illene levetkőzni, nem gondolod? – húzta át ezzel egy időben a fehér pólót társa a karjain és fején.
– Reméltem, hogy majd te fogsz cselekedni.
- Ó, Rómeó.... mégis mi lenne veled nélkülem? – Kedveséből ezen a reggelen valósággal dőltek a költői kifejezések.
Lassan lehúzta Cas pizsamanadrágját is, aki – komolyan talány, hogy melyikük nagyobb örömére –, nem viselt alsót. Elégedett hümmögést kapott elismerésül eme jócselekedetére. Dean ismét magához vonta. A reggel folyamán sokadszorra érzéki nyelvtáncra hívta, a kezei pedig kíváncsian járták be az őt ölelő férfi egész testét. A hajába túrt, a vállát szorította, a hátát cirógatta, a mellkasát barangolta be, majd boldogan megmarkolta a fenekét.
– Hm, hogy ez mennyire hiányzott – beszélt behunyt szemmel a csókba.
– Én akkor meg sem szólalok! – pimasz mosoly jelent meg Castiel kipirult arcán, miközben közelebb tolta a csípőjét. 
A férfiasságaik egymásnak feszültek, a súrlódás mennyei volt. Intenzív, mámorító, mégis túl kevés. Több kellett belőle. Két hangos nyögés töltötte be a nappali lapos csendjét. Dean erősebben szorította meg Cas fenekét, aki ennek hatására határozottabban lökte a férfiasságát a másikének.
– Hozom a síkosítót – vált el a függést okozó szájtól nagy nehézségek árán. Ha csak a kipirosodott, hívogató ajkakra, az összekuszált hajtincsekre, és arra a feszes, markolnivaló seggre gondolt, azonnal keménnyé vált. Sőt, szégyen-gyalázat, valószínűleg már ezektől képes lett volna elmenni. A látvány, amint lehunyt szemmel, álló hímvesszővel élvez minden egyes tőle kapott, apró gesztust… mégis mi ez, ha nem a színtiszta Paradicsom? Casben akadt valami különleges, valami hihetetlenül szexi, aminek hála a legváratlanabb és leglehetetlenebb helyzetben sem esett nehezére enyhén erkölcstelen dolgokra gondolni. A feszülő nadrágját kimagyarázni már érdekesebb küldetés volt.

Szinte egy örökkévalóságnak tűnt, mire bebotorkált a nappaliból a szomszéd helyiségben lévő hálószobába, és előhalászta a tubust, amit – legnagyobb bánatára – az utóbbi időben nem sokszor volt lehetőségük használni. Mikor már jócskán remegő végtagokkal visszasietett a kanapéhoz, érezte, amint egyetlen pillanat alatt az altestébe vándorol az összes megmaradt vére is. Ösztönösen felnyögött az elé táruló kép hatására. Cas a nappali közepén állt, lehunyt szemmel kényeztette magát. Az ujjai gyengéden ölelték körbe a farkát, a keze keményen járt rajta előre és hátra. Dean képtelen volt tovább várni. Ez már túl sok ahhoz, hogy csak tétlenül nézze. Mögé lépett, és hátulról átkarolta. A kanapéra dobta a síkosítót, most jobb dolga is akadt, mint azt szorongatni. Férje behunyt szemekkel ölelte át a nyakát, ő pedig megcsókolta az izmos vállakat, ujjait levezette a hasán, majd megkönnyebbülten felsóhajtva a kezébe vette Castiel már kőkeménnyé vált férfiasságát.
– Olyan önző vagy. Engem kihagytál volna a jóból? – Erősebben szorította meg, majd halkan a tarkójába nyögve mozgatni kezdte a csuklóját. A hangja, sőt az egész teste remegett. Hiányzott, olyan kibaszottul hiányzott neki.
– Reméltem, hogy szeded a lábad. – A csípője folyamatosan előrelendült az idősebb fivér markába, türelmetlenül várta az újabb és újabb mozdulatokat. A gondolatai lassacskán szétestek. Olyan rég érezhette utoljára Dean érintését, most minden pillanatát ki akarta élvezni.
– Tudod, hányszor gondoltam rád az utóbbi pár éjszakán?
– Hm… és mire gondoltál? Bízom benne, v-valami hozzád hűen szemérmetlenre – zihálva, nehézkesen ejtette ki a szavakat, közben körözött egyet a csípőjével, a fenekét pedig Dean férfiasságának nyomta, aki még közelebb rántotta. Tisztán érezte, hogy már ő is kőkemény és nedves. Teljesen készen áll.
– Egyszer megfordult a fejemben, hogy bemászok hozzád az ágyba – ismerte be, óvatosan megharapva a nyakát. Gondolkodás nélkül szívni kezdte a puha bőrt. A pillanatnyi fájdalmat ezt követően egy lágy csókkal enyhítette.
– D-Dean! – Újra hozzá nyomta magát. Kívánta. Kurvára kívánta minden centijét. A sóvárgás mellett csak a tudat vigasztalta, hogy hamarosan az övé lesz. Teljesen az övé. – És? Mit csináltál volna?
– Le akartam húzni a nadrágod. Meg a boxert is. Már ha lett volna mit lehúzni – mosolygott a vállába komiszan. – Először arra gondoltam, csak simogatni foglak. Talán, de csak ha tényleg jó kedvem van, még ki is verem neked – súgta a fülébe izgatóan mély hangon, szavai alátámasztásaképp gyorsítani kezdett a tempót. Cas feje hátracsapódott, hangosan káromkodott. A finom ujjak, az édes csókok, az erős szorítás, a mély hang, na, meg az a kibaszott intenzitás, ami másodpercenként közelebb lökte a szakadék felé. Dean fogja megölni. Dean meg az a pofátlanul ügyes keze. – Nem voltam biztos benne, hogy megérdemled, de… túlságosan hiányzott az érzés. Utána arra gondoltam, mi lenne, ha nem szórakoznék, hanem rögtön a tettek mezejére lépnénk?
– V-vagyis? Mondd… mit akartál? – fordult hozzá elnyílt ajkakkal és szaggatott lélegzetvétellel. A mellkasa egyre jobban hullámzott, a szíve majd’ kiugrott a helyéről, a pénisze pedig szinte könyörgött a megváltásért. Annyira felemelő, mámorító, fantasztikus!
– Elgondolkoztam rajta, mi történne, ha a hosszas huzavona helyett, egyszerűen csak bemásznék a takaród alá. Lassan kényelmes terpeszbe tolnám a lábaidat, és miután minden meseszép centidet végigcsókoltam, még álmodban a számba vennélek. Kíváncsi voltam, milyen lenne arra ébredni, hogy valaki épp a torkára enged. Annyira tudni akartam, mit szólnál, ha ezzel keltenélek. Ha félálomban vennéd csak észre, hogy újra és újra végignyalok rajtad. A tövétől egészen a hegyéig, egyetlen porcikádat sem kihagyva a jóból. Hogy vajon jó lenne-e, ha megkóstolnám minden ínycsiklandó centidet? 
– Dean! – Másodpercek kérdése volt, hogy elérjen oda, arra a kibaszottul, eszeveszettül hívogató pontra. A sejtjei üvöltöttek a megváltásért. Ez az egyetlen szó visszhangzott a fejében: elélvezni. Na, meg a másik mondatai, amelyek hatására már csak pár apró mozdulat, már csak egy-két pillanat választotta el a gyönyör beteljesülésétől. A homlokán izzadtság gyöngyözött, mindene remegett. A tüdeje összeszorult, a szemeit pedig csak nagy nehézségek árán tudta nyitva tartani. Közel volt. Pokolian közel. Deant viszont ez nem hatotta meg, sőt, még inkább ösztönözte a folytatásra. Elvégre ez volt a cél: örömöt okozni Castielnek. Az már más kérdés, hogy milyen kegyetlenül jól csinálta.
– Arra gondoltam, hogy hátrahúzom a selymes bőrt, – demonstrálásképp pontosan a szavai alapján cselekedett –, és mohón kaplak be. Teljesen, elvégre képtelenség betelni veled. Aztán a nyelvemmel jobbra, majd balra körözök. Közben szívni kezdem, miközben a kezemmel is rásegítek a kényeztetésedre. Úgy tudom, azt szereted. – Újabb szívásnyomokat hagyott a nyakán. Ez volt a negyedik. – Kíváncsi voltam: vajon tetszene? Vajon te is szeretnéd tudni, milyen lehet arra kelni, hogy valaki szájába élvezel? Olyan kíváncsi voltam, Cas.
Hangos, hisztérikus nyögés szakadt ki belőle. Dean fantasztikus munkát végzett. Nem elég, hogy a kezével folyamatosan játszott rajta, a mocskos szavai tovább rángatták az orgazmus felé. Az orgazmus felé, ami minden pillanatban sebesebben épült benne.
– Miért… miért nem tetted meg? – nézett rá pofátlanul nagy, hihetetlenül csillogó szemekkel. A szája kiszáradt, a kezei remegve lecsúsztak, és hátra nyúlva megmarkolták párja fenekét.
– Nem tudom. Tetszett volna?
– Istenem! Nagyon! – felelte elfúló hangon. Az ajkába harapott, a szemeit erősen összeszorította. Közel volt, borzasztóan közel. Már csak néhány pillanat, már egy nagyon-nagyon pici kell, és ott lesz. Végre elélvezhet.
– Hm, akkor megígérem, holnap ezzel foglak kelteni. Nem hangzik rosszul, ugye, Cas? Egy fenséges szopás ébresztésképp. Megígérem, mindent beleadok, hogy fantasztikusan indítsam a napod – kegyelemdöfésként pedig az álló farkához szorította barátja hátsóját, aki így fel-le mozgatva a csípőjét egyúttal őt is kényeztette.
Ennyi kellett. Hátracsapódott fejjel és hangosan felkiáltva élvezett el Dean kezei között, aki a nyakába fúrta az arcán, miközben nyögve tovább pumpálta. Immáron őt is csak egy hajszál választotta el attól, hogy elmenjen, az elsődleges cél most mégis a másik gyönyörének elérése volt. Büszkén, boldogsággal csókolta meg újra és újra a vállait, illetve tarkóját. Erősen tartotta Castielt, aki még percek múltán is az orgazmusától remegett, valamint a lélegzetvételét próbálta szabályozni. Utóbbit csak több-kevesebb sikerrel. A bal kezét szorosan a mellkasához fonta, így láncolta magához. 
– Imádom ezt az érzést – búgta mély hangon a még mindig hullámzó mellkasú szerelmének, aki továbbra is csak szótlanul zihált. – Amikor hangos vagy, és ilyen… – elengedte a péniszét, majd egyesével lenyalogatta az ujjairól párja megkönnyebbülésének bizonyítékát –, finom hullámokban élvezel el. Soha nem tudom megunni.
– Egy igazi szemétláda vagy – fújta ki a levegőt Cas, majd még egy mély sóhaj után megfordult az ölelésében, és mosolyogva, hosszan megcsókolta. – Én pedig tényleg egész ízletes.

A hosszas nyelvtánc után Dean megtörölte a kezét az egyik földön heverő ruhadarabba. Már így is kellőképp összekent mindent, nem akarta még inkább összeragacsozni az összes megérintett bútort vagy tárgyat. Sokatmondó vigyorral az arcán lépett újra kedveséhez, boldogan felmutatva a kezében tartott síkosítót. Továbbra is fájdalmasan kemény pénisszel mászkált, amivel mostanra igazán szeretett volna kezdeni valamit.
– Hol szeretnéd? – csókolta meg Castiel nyakát, akinek kezei ismét a fenekén kötöttek ki. Elégedetten hümmögve markolta meg, mire az idősebb Winchester halkan felnevetett. 
– Konyhaasztal – érkezett a gondolkodás nélküli felelet. – Ezer éve nem csináltuk ott.
– Nem értem, miért. – Vállrándítva indult meg az említett helyiség irányába. Még őt is meglepte, mennyire mohó ahhoz képest, hogy alig öt perce élvezett el, és akkor még megállni is alig tudott a saját lábán. Minden bizonnyal az eltelt napok voltak rá ilyen hatással.
Villámgyorsan elpakolták az étkezőasztalon lévő apróságokat, így helyet csinálva az ezúttal különleges célokra használatba vett bútordarabon. Dean épp az abroszt hajtotta össze, majd pakolta a konyhaszekrényre, amikor kedvese elkapta hátulról. Maga felé fordította, és a hajába kapaszkodva csókolni kezdte. Automatikusan a szájába nyögött. Az eufória fokozásaképp az ő kezei is útra keltek, miközben lassacskán belefeledkezett a mámorító érzésbe. Érzékien csókolóztak ki tudja, meddig, Casnek ugyanis egyértelműen némi időre volt szüksége az előző menet után.
Mintha órák teltek volna el azóta, hogy utoljára ilyen közel érezhette magához. Nem számított, hogy néhány másodperc, fél perc vagy negyed óra… képtelenség volt betelni vele. Az ember újra és újra azt várta, mikor kaphatja meg ismét. Mint a legmámorítóbb drogból, úgy követelt belőle többet és többet. Egymás nyelvének hosszas becézése közben Dean hagyta, hogy a másik elinduljon vele. Nem zavarta, hogy lehunyt szemmel, ráadásul menetiránynak háttal közlekedik. Teljes egészében rábízta magát. Az út megtétele közben elmélyítette a csókot, mélyebbre húzta Castielt a szájába. A lehető legtöbb levegőt ki akarta szipolyozni a tüdejéből, pont ahogy ő is tette vele. Képtelen volt összefüggően gondolkodni, a csupán az ő fejében létező mondatok is szétestek időközben, így inkább csak kábultan élvezte, ahogy kifogástalanul kényeztetik. Néhány lépés után az asztal peremének ütközött, ami egy újabb hangos nyögést eredményezett, természetesen egyenesen Cas ajkai közé.
– Dean! – A sötétszőke tincsekbe markolva húzta hátra a Winchester fejét, így tökéletesen hozzáfért a nyakához. Nedves csókokkal cirógatta az illatos bőrt, majd lejjebb haladva harapni és szívni kezdte azt. Egy jókora piros foltot hagyott a kulcscsontja fölött.
– Cas, csináld már, az Istenért! – Egyre frusztráltabbá vált a percek folyamatos múlásával. Nagyon hosszú ideje szenvedett ebben az édes Pokolban, idejét sem tudta, mikor várt utoljára ennyit. Akarta. Mindennél jobban akarta az előtte álló férfit, a vágy pedig egyre nagyobb lánggal tombolt benne, ezzel párhuzamosan elporlasztva a maradék türelmét is.
– Olyan hisztis vagy – feddte kedvesen, miközben egy ajkaira nyomott csók közben a combjainál fogva felemelte, és az asztal szélére ültette. – De most az egyszer elnézzük. 
A tenyere akarva-akaratlanul Dean belső combjára tévedt. Lassan simogatta, közben egyre feljebb araszolva a kíváncsi ujjakkal, szétnyitotta őket, és kisebb terpeszbe helyezte a lábait.
– Miért nem vársz így minden reggel? – súgta a fülébe reszelős hangon, mialatt végigcsókolta az arcélét. Nem telt el húsz perc, mióta utoljára elélvezett, a hímvesszője ismét életre kelt. Csak Dean látványa és néhány játékos szó kellett hozzá, az a picike szikra azonnal mindent felemésztő futótüzet lobbantott fel benne.
– Ha jól végzed a dolgod, meggondolom. – Szélesen elmosolyodott.
A balja erősen markolta Castiel fenekét, közben a lehető legközelebb húzva magához, a jobb tenyere pedig az izmos hátát és derekát simogatta. Valósággal itta a látványát, Cas pedig miután minden lehetséges centijét megérintette, a combjairól felkúszott a keze, és határozottan megfogta Dean már fájdalmasan kemény férfiasságát. Hangosan felnyögött az érintésre. Mintha megint először lennének együtt. Mintha megint kamaszokként élnék át a testiség gyönyöreit.
– Baszd meg, ez de hiányzott! – Zihálva a másikénak támasztotta a homlokát, majd erősebben szorította meg Cas hátsóját, aki időközben semmit nem elkapkodva verni kezdte neki. Ráérősen mozgatta a csuklóját rajta, szinte bosszantóan kimérten. A hüvelykujjával szétkente az előnedvet, így rövid időn belül könnyen gyorsíthatott a tempón, aminek ő kifejezetten örült. – Csak tudnám, hogy éred el ezt minden egyes alkalommal…
– Ellenállhatatlan vagyok, Édes. – Széles mosollyal csókolta meg a kipirult arcát. Halk nevetés hangja vegyült a finom nyögésekébe.
Óvatosan hátradöntötte Deant az asztalon, aki kényelmesen elhelyezkedett a még hűvös és kemény fafelületen. Megbabonázva pillantott le férjére, aki levegőért kapkodva, az ajkait harapdálva élvezte minden mozdulatát. A csípője időről-időre előrelendült, türelmetlenül fogadva a függést okozó érintéseket. A kerek vállak, az izmos mellkas és hasfal, a puha bőr, a hívogató mellbimbók… hatalmas önuralomra volt szüksége, hogy ne vesse rá magát azonnal. Csak a keze dolgozott rajta, minden másodpercben közelebb tolva szerelmét az édes megsemmisüléshez.
– Cas, kérlek – nyögte a tenyerébe temetett arccal. Egy apró hajszál választotta el tőle, hogy minden türelme elfogyjon. Innen már tényleg nincs visszaút. Ha Castiel nem cselekszik, hamarosan a saját testében fog porrá égni. 
– Mindig ilyen türelmetlen voltál? – dorgálta lágyan. Pontosan tudta, milyen sokáig húzták az előjátékot, így valóban ideje megadni Deannek, amire vágyik. Nem volt szíve tovább gyötörni, még ha kifejezetten tetszett is neki a látvány. Elengedte az idősebb testvér már igazán megkönnyebbülésért ordító férfiasságát, és a síkosítóért nyúlt.
– Gyerünk, bébi, csináld végre! – A hangja, a teste, mindene remegett. Már most képes lett volna mindenféle nehézség nélkül elmenni, de nem így akarta. Cas, vele együtt kellett, őt is érezni akarta. Csak vele, hogy egyszerre éljék át. 
A Winchester még szélesebb terpeszbe helyezte a lábait, kedvese pedig hümmögve nézett végig az előtte fekvő, már borzasztóan felizgult férfin. Percekig tudta volna csodálni. Végül azonban rövid terepszemle után – mert nem volt szíve tovább megvárakoztatni –, ismét az asztalhoz lépett. Ráérősen simogatni kezdte Dean bársonyos bőrét, a kíváncsi ujjai aztán ismét a belső combjára tévedtek. Most azonban ahelyett, hogy a péniszét kényeztette volna tovább, a fenekéhez nyúlt. Nem túl erősen megmarkolta, majd lehajolva a combjai közé csókolt. Barátja halkan felnevetett, Cas lehelete, valamint szúrós borostája kissé csiklandozta. Nem mintha ettől nem vágyott volna rá ezerszer jobban. Mocskosul kívánta minden centijét, az őrjítő vágyat pedig csak a tudat csillapította: hamarosan teljesen megkapja. Percek kérdése, és teljesen az övé lesz.
Castiel kézbe vette társa mindkét lábát, és a bokáit megfogva a vállára helyezte őket. Lágy csókot lehelt először az egyik lábfejére, majd a másikra. Kipattintotta a tubus kupakját, aztán egy keveset a mutató,– és középső ujjára kent belőle. Eloszlatta a zselét, majd a férfi bejáratához vezette az ujjait, aki halkan felszisszent az ismerős hideg miatt.
– Már csak néhány pillanat – nyugtatta Cas érdes, elbűvölő hangon, a másik kezével időközben a térdét cirógatta. 
Figyelmesen simogatni kezdte az izmokat. Lehunyt szemmel érintette meg újra és újra. Szavakkal leírhatatlan, mennyei érzés kerítette hatalmába. Annyira szerelmes, annyira nagyon kívánja. Talán jobban, mint előtte bármikor. Nem mintha nem ezt érezte volna minden egyes alkalommal. A mostani mégis más volt. Sűrű köd ereszkedett alá az elméjében, a gondolatai sem tűntek már egésznek. Hogy lettek volna azok? Előtte feküdt a férfi, aki az élete, a szerelme, a legjobb barátja volt. Már ez a tény kellemesen elbódította, hát még a ráadás: ruhátlanul, na, meg álló hímvesszővel kapkodja a levegőt a konyhaasztalon elterülve. Mindezt miatta. Mi ez, ha nem egy embertelenül izgató kép? Arról pláne nem beszélve, hogy végre az övé. Teljesen az övé. Minden apró porcikája csak az övé. Ez adta meg a kegyelemdöfést. Ekkorra valóban képtelen volt ésszerűen gondolkodni. Nem is próbálkozott vele többé.
Mikor Dean eléggé ellazult, lassan áttolta a mutatóujját a szoros izomgyűrűn. Egyszerre nyögtek fel a megkönnyebbüléstől. A Winchester az új érzéstől, Cas a férfi hangjától. Újabb hatalmas lépés, újabb csodás mérföldkő, ami közelebb rántotta őket a fantasztikus véghez. Néhány másodperc várakozás után lágyan mozgatni kezdte a kezét. Apró remegéshullám söpört végig rajta, Castielt pedig kirázta a hideg. Finoman körözött benne először jobbra, majd balra. Nagyon rég voltak együtt, aminek most tökéletesen érezte a bizonyítékát: szűk volt. Kibaszottul szűk. A farka már ettől hihetetlenül kemény lett. Hosszú percekig simogatta Deant, aki időről-időre előrelendítette csípőjét, így a tudtára adva, nagyon jó munkát végez.
– Cas – kiáltott fel elfúló hangon, amikor társa határozottabban tolta előre az ujját. Megragadta a másik jobb, épp a térdén pihenő kezét, erősen megszorította, és összekulcsolta az ujjaikat. Minden porcikája tűzben égett, szinte érezte az őt mardosó lángnyelveket a bőrén. Mintha perzselő ágyra fektették volna, úgy dolgozott benne a vágy. Biztos volt benne, hogy ez lesz a veszte, ha nem húznak bele.
Castiel számára képtelenségnek tűnt tovább várni, így rövidesen újabb ujjat csatlakoztatott az előzőhöz. azokkal ismételte meg az eddigi mozdulatokat. Ismét hangos nyögések szűrődtek ki a helyiségből. Ollószerűen szétnyitotta őket, aminek következtében az asztalon fekvő férfi újra megremegett. Túlságosan hosszú ideje szenvedett ebben a mámorító pokolban, az őt ostromló kéj által mostanra szinte darabjaira hullott. A mámort csak tovább fokozta, amikor párja megtalálta az egyik gyenge pontját. Hangosan szentségelve feszült ívbe a háta, amint Cas végigsimított a prosztatáján.
– Castiel – nyögte leszorított szemekkel. A nyitott ablakokon csak az énekesmadarak csiripelése szűrődött be, a házból azonban sokkal érdekesebb hangok szöktek ki.
– Mindjárt, Édes. Már csak néhány pillanat. – Széles vigyor ült ki az ajkaira. Imádta Dean látványát.
Rövidesen a harmadik ujját is gond nélkül belé vezette. Néhány finomabb mozdulat után egy komiszt mosollyal az arcán átadta az irányítást az idősebb Winchesternek, aki örömmel emelte meg a csípőjét, majd érkezett vissza az őt kényeztető ujjakra minduntalan. Mikor abbahagyta a mozgást, hatalmasra tágult pupillákkal, elnyílt ajkakkal nézett fel férjére, ezzel jelezve, hogy készen áll. Cas mosolyogva megfogta a térdhajlatát, és közelebb húzta magához. Mielőtt nekilátott volna, gondolkodás nélkül lehajolt Deanhez. A testük minden pontban összeért, ami újabb két halk nyögést eredményezett. A könyökén támaszkodott meg, a másik vállának két oldalán, így biztosítva a pozícióját. Pár pillanatig csendben nézte a meseszép smaragdzöld szemeket, ha lehet, közben talán még jobban beleszeretve az alatta fekvő férfiba. Halvány mosoly jelent meg az arcán. Szerelmes. Hihetetlenül szerelmes. Bolond, féltékeny, meggondolatlan és önző. Mindet Dean hozta ki belőle. Mégsem volt képes haragudni rá. Egyikért sem. Ő a legjobb dolog, ami valaha történt vele, így még ezeket a kis semmiségeket is örömmel viselte el a szívét égető szerelem mellé. 
– Szeretlek – simogatta meg gyengéden barátja borostás arcát. Suttogva beszélt, mintha egy olyan titkot árulna el, amelyet az egész világtól meg akar védeni. Amelyet csak és kizárólag kettejüknek szán. – Nagyon szeretlek, Dean Winchester. 
– Én is szeretlek, Cas. És ezen senki nem változtathat. Egyetlen szőke bombázó sem. Senki. Ugye tudod? – Olyan közel hajolt hozzá, hogy szinte az ajkaiba beszélt. A szemkontaktust egyetlen pillanatra sem törte meg. Rabul ejtette a másik tengerkék tekintete.
Kedvese csak egy magabiztos bólintást adott válaszul, majd lágyan megcsókolta. A nyelveik finoman becézték egymást, ami tovább fokozta a szenvedélyt. Castiel aztán hangosan zihálva hajolt el az alatta fekvő Winchestertől, aki ismét nagyot lendített a csípőjén. Kemény farka szinte lyukat vájt a másik hasába.
– Cas – karolta át a nyakát levegőért kapkodva.
– Mondd!
– Csináld, Cas! Kérlek! Ne kelljen kérnem!
– Szeretem, ha kéred... – húzódott rosszfiús mosoly az ajkaira,
– Te perverz dög – nevette el magát, majd „de ha ennyire ezt akarod, legyen” stílusban a szemébe nézett. – Dugj meg végre!
A lábait társa dereka köré fonta, a lehető legközelebb húzva őt magához. A végtagjai remegtek, minden porcikája a megváltásért könyörgött. A gyönyörért, amit egyedül Castiel adhatott meg neki. Ő pedig hál’ Istennek nem tétlenkedett sokat. Felkelt, és ismét a síkosítóért nyúlt, amit még korábban maga mellé tett az asztalra. Egy keveset nyomott a tenyerébe, majd egyszer-kétszer végigsimított magán. Lehunyt szemmel élvezte a saját mozdulatait. Mikor kellőképp eloszlatta az átlátszó zselét a péniszén, ismét közel húzta Deant. A jobb kezével a férfiasságát igazította párja bejáratához, a ballal pedig az idősebb testvér csípőjét fogta, mint kapaszkodót. Mielőtt megmozdult volna, utoljára az előtte fekvő férfi szemébe nézett. Dean halványan rámosolygott, majd alig észrevehetően bólintott egyet. Először csak a makkját tolta belé, a forróságtól pedig hangosan zihálni kezdett. A Winchester nyögve tolta lejjebb a magát, többet akarva a csodás és feszítő érzésből. Lassan haladt tovább. A légzésük egyre nehezült, a forróság folyamatosan nőtt. Mikor teljesen eggyé váltak, Castiel ismét lehajolt hozzá, a mellkasára hajtotta a fejét, majd mikor elég energiát gyűjtött, remegve csókolni kezdte szerelme apró o-t formált ajkait.
– Nem fáj? – simított végig finoman mindkét oldalán. Dean képtelen volt válaszolni, csak – ehhez is nagy erőt véve magán –, nemlegesen rázta a fejét. Túl sok, túl intenzív. Teljesen kitöltötte, az érzés valósággal a felhők fölé repítette. Mintha tényleg első alkalommal érezhetné magában Cast. – Ha tudtam volna, hogy ennyire szűk leszel, máskor is hanyagollak néhány napig.
– Te szemét – nevetett rá fejcsóválva, a mosoly azonban hamar eltűnt az arcáról. Hangosan felnyögött, amikor Castiel megmozdult benne. – Hmmm.
Néhány szenvedélyes csók után elváltak, Cas ugyanis ismét felegyenesedett. Az asztal előtt állva nézte – már amikor nyitva tudta tartani a szemeit, mert a feszítő forróság nem sokszor engedte –, ahogy férje újra és újra teljesen magába fogadja. Megbabonázta a látvány. Dean remegő teste, a hangos nyögései, az elfúló káromkodásai, valamint a gyönyörűség, ahogy folyamatosan a nevét kiáltja. Mint a valaha volt legszebb szót, úgy kántálta minden lökés után. Bár ennek talán volt némi köze ahhoz, hogy folyamatosan azt az édes pontját találta el. 
Nem kellett sokat várnia, hogy fokozhassa a tempót. Rövid időn belül a lágy mozdulatokat keményebbek, határozottabbak váltották fel. Eleget tett szerelme kérésének; a tőle elvárható legbecsületesebben dugta.
A kezeivel Dean csípőjébe kapaszkodott. Az ujjainak nyoma már réges-rég a bőrén ékeskedett, ez még szenvedélyesebbé tette számára a szeretkezésüket. Lehunyt szemmel lendült ismét előre benne, Dean háta pedig időről-időre ívbe feszült az asztalon. Képtelen volt bármit is mondani. Az elméjében teljes lett a káosz, egyedül a megkönnyebbülés hajszolására tudott gondolni. Hátrabicsaklott fejjel, a fa kemény anyagát karmolva nyögött fel az őt ostromló kéjnek köszönhetően. Már csak egy pici kell. Már csak néhány perc, és ott lesz. 
– Cas, gy-gyere ide – nyúlt felé remegő kezekkel. Ő azonnal eleget tett a kérésnek. Mélyen belé hatolt, majd lehajolt hozzá, így valamelyest változtatva a szögön is. Két kezébe fogta Dean arcát, aki kiszáradt ajkakkal és leszorított szemmel feküdt alatta. Az ujjai Castiel csuklója köré fonódtak, erősen kapaszkodott belé. Minden porcikájában érezte, hogy már valóban nem sok van hátra, az orgazmus hangosan dörömböl az ajtón.
– Hallgatlak. – Zihálva apró csókokat lehelt a szívásnyomokkal díszített nyakára. A tüdeje összeszorult, a szívverése gyorsult, mert egy percre sem lassított, még ha ez nehézzé is tette a beszédet. – Mit... ahhh.... Mit szeretnél?
Az idősebb testvér összekulcsolta az ujjaikat, a lábait pedig kedvese dereka körül fonta. Szorosan tartotta. Szinte fájdalmasan szorosan, mégsem lazított rajta. Félt, hogy akkor majd Cas kicsúszik a kezeiből, a pillanat pedig elveszik. Tovaszáll, mintha sosem történt volna meg. Most minden tökéletes volt. Mámorító, intenzív, mégis fenséges. Minden apró sejtjében érezte Castielt. A szerelmet, amit a folyamatos pumpálások által juttatott a testébe és a szívébe egyaránt. Teljesen elvesztette az eszét. Apró darabokra hullott, a mellkasa pedig egyre csak a szerelem általi forróságtól feszített. 
– Cas, én... gondolkodtam. – Nagy nehézségeket okozott, mire képes lett ráemelni a tekintetét, és nyitva tartani a szemeit, amelyek minduntalan ellenszegültek a parancsnak. Még sosem látott, meseszép kékség fogadta. A gerince mentén már érezte, hogy nincs sok hátra, a hasában az izmok feszülését. 
– Remélem, azért nem vagyok ennyire egyhangú vagy unalmas – emelte Dean feje fölé az összekulcsolt kezeiket mosolyogva, és ismét keményen vágódott belé. Mindketten felnyögtek. Erősen szorították egymás ujjait, miközben finom csókokat váltottak.
– Cas, én… én... többet akarok... hmmm.... tőled – fogta két tenyerébe szerelme arcát .
Castiel időközben megkezdte a véghajrát. Egyre gyorsabban, folyamatosan növekvő erővel hatolt belé, ő pedig a tökéletes ütemre mozgatta a csípőjét, így várta előre a finom lökéseket. Kirázta a hideg, amint szerelme végigsimított a mellkasán. Az ujjai levándoroltak, és egy örökkévalóság után végre a kezébe vette Dean fájdalmasan kemény férfiasságát.
– Mire gondolsz? – csókolta meg a szája szegletét. Neki több lélekjelenléte, több ereje volt, mint az alatta lihegő Winchesternek.
– Szeretlek! Nagyon… kibaszottul szeretlek, Castiel. És... ahh, bassza meg... mást is akarok tőled. Veled.
– M-miért? Mi jár a... fejedben? – Aggódás hallatszott a nehezen kiejtett szavaiban. Fogalma sem volt, mire számítson. Idejét sem tudta, mikor ejtette utoljára ennyire pánikba egy ilyesféle beszélgetés, megállni viszont nem volt ereje. Túl közel volt.
Dean még közelebb húzta magához, ezzel minden porcikáját a másikénak préselte. Valahol, a gyönyör fájdalmas hullámai mellett félelem kerítette hatalmába, hiszen nem tudta, párja hogyan fog reagálni a mondandójára. De akárhogy is rettegett, már nem volt visszaút. Színt kellett vallania, elvégre kimagyarázni úgysem tudta volna a hirtelen kirohanást.
– Én… boldog vagyok veled. Boldog és… hmmm... undorítóan szerelmes. Mégis… sokszor úgy érzem, szeretnék még valamit. Valamit, ami több... baszd meg! – bicsaklott hátra a feje. – Ami más. 
– Megijesztesz – hajtotta a homlokára a sajátját. Tényleg nem tudta mire vélni Dean szavait. A másik száján mély sóhaj szakadt ki. Egyrészt mert félt, milyen fordulatot vesz majd a beszélgetés, illetve az egész kapcsoltuk ezt követően, másrészt pedig mert férje az eszmecsere közben egy pillanatra sem lassított. Úgy koncentrálni pedig, hogy másodpercenként közelebb lökik az orgazmushoz, egyrészt mert valaki keményen dugja, másrészt mert kíméletlen tempóban mozgatja a kezét a farkán, igazán nehéz feladat.
– Cas… én... ahh.... Cas, gyerekeket szeretnék. Családot. Veled – nyögte még tőle is szokatlanul mély hangon. – A-azt akarom, ne csak ketten legyünk többé. Tudom, hogy... aztabüdöskurvaa... nem én vagyok a legjobb társ, de… komolyan vágyok rá. Az utóbbi időben egyre inkább.
Ez volt az a pillanat, amikor az eddig megállás nélkül pumpáló Castiel hirtelen lefagyott rajta fekve. Mintha mozdulni is elfelejtett volna, úgy dermedt le. Dean szívverése ettől természetesen kihagyott egy embertelenül hosszú ütemet. Nenenene! Csak ezt ne! Ennyire nem baszhatta el! Bár közel tíz éve együtt éltek, soha nem merült fel komolyabban a gyereknevelés kérdése. Tökéletesen boldogok voltak ketten. Az utóbbi hónapokban fordult meg a Winchester fejében a gondolat, hogy talán valamikor bővíthetnék a családot, aminek az ötlete azóta folyamatosan foglalkoztatta, még ha szerelmének egész idáig nem is merte megemlíteni. Arra viszont őszintén nem számított, hogy Cast ennyire lesokkolja majd a felvetés.
– Kérlek, szólalj meg – simogatta meg arcát kedvesen, a rettegést közben képtelenség volt nem észrevenni a tekintetében. Ennyire nem kúrhatott el mindent egyetlen mondattal!
– Dean…
– Azt is elfogadom, ha nemet mondasz. Tényleg. Csak… azt hittem, te is gondoltál már rá, és…
Nem tudta befejezni. Barátja ismét hozzá hajolt, és egyéb elhallgattatási ötlet hiányában a száját használta. Egyszer-kétszer akaratlanul is belemosolygott a csókba. Az idősebb fivér bár még mindig félt, közben valamelyest le is döbbent, hiszen nem tudta hova tenni a másik reakcióját, nem tiltakozott a nyelvtánc ellen. Hosszú másodpercekig kényeztették egymást, közben Cas lassan ismét előrelendült benne, aminek hála hangos nyögések hangja szökött a ház különböző helyiségeibe. 
– Nem értem – hajolt el tőle teljességgel összezavarodva. Őszintén arra gondolt, hogy ad valami jutalmat magának, amiért képes viszonylag úgy egész mondatokban beszélni, hogy Castiel épp zavartalanul dugja.
– Dean – mosolygott rá szélesen, majd önfeledten egy csókot nyomott az orrára. – Ha tehetném, ebben a szent percben teherbe ejtenélek. De mivel ez sajnos nem jöhet össze, maradjunk az örökbefogadásnál, rendben?
– Akkor benne vagy? – ragyogtak fel a szemei gyermeki izgatottsággal.
– Ha nem tűnne fel, jelen pillanatban benned vagyok, de… igen, felőlem jöhetnek a kölkök.
A Winchester jóízűen felnevetett, majd mindkét karját Castiel nyaka köré fonta. Boldogság, szerelem, vágy és eufória költözött a szívébe. Eddig sem panaszkodott, mindig azt gondolta, jó élete van, most azonban végképp azt érezte, mindent megkapott, amire csak egy felnőtt férfi vágyhat. Volt fedél a feje fölött, étel a tányérján, egy kényelmes ágyban aludhatott, a családja szerette, rendes állással büszkélkedhetett, és egy olyan férje volt, aki minden egyes napját és éjszakáját felejthetetlenné tette. Most pedig, ha mindez nem lett volna elég, hamarosan nem csak ketten élnek majd a hatalmas házban. Szinte látta lelki szemei előtt, ahogy lelkiismeretes apaként készít reggelit, olvas esti mesét és fürdeti meg a gyerekeket. Szerelmes volt a gondolatba. Na, meg a fölé hajoló szívtipróba, aki még ezt az életre szóló kalandot is hajlandó vele véghezvinni.
– De ha babánk lesz, pelenkázni biztosan te fogsz – csókolta meg a nyakát Cas, ezzel kiragadva az elmélázásból.
– Édes, hány perce is kefélsz a konyhaasztalon kiterülve? – nézett fel kíváncsian férjére, akinek sötét hajtincsei már tényleg ezerfelé álltak.
– Nem számolom… jó ideje – közönyösen rándította meg a vállát. – Miért?
– Mert még mindig nem mentem el, és kezdem unni a huzavonát – vigyorgott fel rá bájosan.
– Ha ezt akarod, Winchester, legyen! – Azzal felkelt Deanről, és mindkét kezével megragadta a csípőjét. Jóval erősebben szorította meg, mint eddig. Egyetlen szó nélkül húzódott hátrébb, majdnem teljesen kiszállt belőle, amit a másik egy elégedetlen nyöszörgéssel díjazott neki. Még egyszer összenéztek, Castiel szája pedig ördögi mosolyra húzódott. A következő pillanatban keményen lendült előre benne, szinte teljesen figyelmen kívül hagyva a tényt, miszerint a másiknak valósággal fennakadtak a szemei a gyönyörtől. Újra és újra belé vágódott, közben lecsúszott a tenyere, és határozottan megmarkolta Dean fenekét. Biztos volt benne, hogy ennek nyoma maradt. Még jó, hogy pont ezért csinálta.
– C-Cas – hangos kiáltások hallatszottak a csendes helyiségben, aminek hatására Castiel tovább gyötörte az előtte fekvő férfit. Már ő sem bírta sokáig. Újra és újra megremegett, a farka szinte fájt, olyan közel volt. Biztosan tudta, mindössze másodpercek választják el a végtől.
– Gyerünk, Apuka, mutasd meg, mit tudsz! – rántotta még közelebb Deant, aki az asztal szélét markolva szentségelt. Vége volt.
Erősen szorította párja csípőjét, aki már nem tudott, és nem is igazán akart ellenállni az érzés intenzitásának. Mindjárt. Mindjárt ott van. Minden apró molekulája a megkönnyebbülésért üvöltött. A homloka, a háta… mindene verejtékben úszott, a hang pedig, amint Cas combja az ő fenekéhez csapódott – képtelenség ilyen sokáig kibírni. Leszorított szemmel zihált, a háta pedig felemelkedett, amint érezte, hogy a kéj kopogtat az ajtón.
– Castiel – ragadta meg párja kézfejét felkiáltva, majd gondolkodás nélkül összekulcsolta a kezeiket. Kedvese ismét lehajolt hozzá, majd szájával lágyan cirógatni kezdte az izzadtságban fürdő mellkasát. 
Nagy nehézségek árán kinyitotta a szemeit, a tekintetét pedig Casébe fonta. Az ajkába harapva nyögött fel újra és újra. Szerelme a következő pillanatban megragadta a tarkóját, és közelebb húzta, így ismét megcsókolhatta.
- Add meg, nekem, Édes – kérlelte remegő és igen, azon a kurvára mély hangon. – Mutasd meg, mennyire szeretsz. Élvezz nekem! 
Dean feje hátrabicsaklott, ebben a másodpercben hatalmasat nyögve robbant a másik keze alatt. Minden porcikája összerándult, az hirtelen mozdulat pedig kedvesének is megadta a kegyelemdöfést. Remegve élvezett el benne. Hosszú-hosszú percekre volt szükségük, hogy magukhoz térjenek. Mindketten becsületesen leizzadtak, és tökéletesen kielégültek. Castiel felemelte a fejét, mosolyogva figyelte, ahogy Dean még mindig a légzését igyekszik normalizálni. Nem igazán sikerült neki.

– Szép munka volt, Apuka – csókolta meg az állát nevetve. Lassan kihúzódott belőle, mire egy elégedetlen nyögést kapott válaszul. Széles vigyor ült ki az arcára.
– Szeretlek, Cas – ölelte át a hátát, még mindig a konyhaasztalon kiterülve.
– Én is téged. Nagyon szeretlek, basszus!
Lustán végigcsókolta szerelme mellkasát, aki még mindig az orgazmusán próbálta túltenni magát. Nagyon rég volt utoljára része ilyen észveszejtő és fantasztikus szexben. Kifejezetten hiányzott neki.
– Castiel – simított végig boldogan társa sötét tincsein kis idő múlva.
– Hm?
– Tényleg benne lennél a gyerek-dologban? – pillantott le rá némi aggódást tükröző tekintettel.
– Nem, épp elkapott a hév, miközben véletlenül a seggedben maradt a farkam – forgatta a szemét cinikusan. – Persze, hogy benne vagyok. Másképp nem mondtam volna igent.
Jókedvűen összemosolyogtak, és még egy rövid csókot váltottak. A légzésük, illetve a szívverésük lassan ismét normálissá vált. Hosszú, borzasztóan hosszú és fárasztó menet volt. Nem mintha nem élvezték volna minden pillanatát, mégis, kellemesnek tűnt ez az állapot. A csend, a harmónia, a teljes kielégülés érzése.
– De egy-két dolgot szögezzünk le – fűzte hozzá Cas rövid gondolkodás után, közben felemelve a fejét Dean hasáról. Egész kényelmesen elhelyezkedtek az asztal tetején. Keménynek még mindig kemény volt a fafelület, de az idősebb testvér már jó ideje hozzászokott, Castiel pedig rajta feküdt, így nem sok panasza lehetett. Az egyetlen szépséghiba a köztük lévő meleg tócsa volt, ami Dean orgazmusának bizonyítékául szolgált, ez azonban most valahogy egyiküket sem érdekelte. A mai reggel után úgyis a fél lakás takarításra szorul, azzal meg ráérnek később is foglalkozni.
– Miről lenne szó?
– Először is: többet nem tartjuk nálunk a szokásos karácsonyi vacsorát – biccentett az asztal felé sokatmondóan. – Anyám biztos hülyén nézne rám, ha azt látná, feláll a pulykára.
Dean a fejét fogva nevetett. Ez az ember valami hihetetlen! Többek közt a borzasztóan egyedi – máskor szimplán csak borzasztó – humora volt, ami miatt a mai napig fülig szerelmesnek érezte magát.
– Rendben, ebben megegyezhetünk. Valami más?
– Most hogy mondod, lenne még néhány dolog – vigyorodott el, mire barátja megforgatta a szemét. – Ha többen leszünk, lehet, hogy le kéne tenni erről az asztalon dugunk-dologról, nem?
– Azt hiszem, igazad van – bólintott egyetértően némi hezitálás után. – A mosógépen, amíg mesedélután van? – vonta fel a szemöldökét érdeklődve.
– Ez az én férjem! – csókolta meg büszkén, majd visszahajtotta a fejét Dean mellkasára.

Végre minden rendben volt. Sőt, több, mint rendben. Épp most szeretkeztek egy kibaszott jót, fülig szerelmesnek érezték magukat, és hamarosan gyerekeik lesznek. Mondja azt bárki, hogy az élet nem jött be Winchesteréknek!


12 megjegyzés:

  1. Most, hogy nem vigyorgok úgy, mint egy félőrült, tudok kommentelni :D Előszöris az, hogy imcsole lett *-*. Másodszor pedig: nagyon felcsesztem magam Cas-en,... hogy ennyi ideig hisztis XD de tényleg már ÉN kapartam a falat, de aztán awww... Az a nappalis jelenet pedig a top *-* Dean is tudja mikor kell benyögni a gyerekdumát XD *képzeletben fejbe vágja* Annyira életszerű volt és mégis ahhh ;-; Biztosan nem lesz egy rövidke 3. rész? ;-; Én nagyon szeretném <3 Addig is várom az új fejezeted, vagy novellád ^^
    Ui: Elhasználtam múltkor az összes szinonímát, így ki kellett találnom újat XD
    im(ádom)cso(dálatosat alkottál megint)le(nyűgöző)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először csak full értetlenül ültem a monitor előtt, aztán mikor végigolvastam a kommented, egyetlen mondat villogott neonfényben lelki szemeim előtt: "Lexyt nyelvújítónak, baszki!" Imádlak! :D
      A harmadik részről nem ígérek semmit. Eléggé megihletett a mosógépes eksön ötlete, de elképzelhető, hogy az már nem ehhez kapcsolódó sztori lesz, hanem csak egy különálló történet, némi változtatással az eddigiekhez képest. Tényleg nem szögezem le előre a folytatást, de hajlok a gondolatra, hogy őszinte legyek. :)
      Túl sokat dicsérsz, ha így folytatod, el fogom bízni magam. ♥

      Törlés
  2. Pfu, te lány... :D XD
    Jujjj... Próbálok kellőképpen lenyugodni ezután a rész után, de egyfolytában azon agyalok, hogy:
    Ad1.: Kell egy jó nagy konyhaasztal... :D XD :P
    Ad2.: Meg van a külön program a mesedélutánra D: XD
    Na, de, hogy értelme is legyen a kommentemnek, tovább bővítem a sorokat, hátha kijön valami normális mondat is...
    Cas drága... Engem is felidegesített, hogy ennyire hisztis... :D
    Csatlakozom Lexyhez falkaparászás-ügyben :) ;)
    És ahogy is, hogy szeretnék (az sem baj, ha rövidke... *e hosszabbnak örülne nagyon* ) 3. részt :)
    Ahogy leírtad, hogy... Ahhhh... Elolvadtam... Fangörcssroham... *próbál kifolyni a szobából az ajtó alatt a hűtőhöz, de sajnos semmi esélye, mert (sajnos)nem lejtős a ház talpazata...*
    És... KÉPES VOLTÁL AZT A GAG REEL-GIFET BERAKNI!!!!! :* <3 :* <3
    FANGÖRCSROHAM MEGINT LEDÖNTÖTT!!!!

    IMÁDTAM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    :* <3 <3 :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat a sokkért/fangörcsért, vagy tudja a lótusz, minek nevezzem. A lényeg, hogy szorrika - amúgy tényleg ötös vagyok angolból, még ha ilyenkor rohadtul nem is látszik. ^^
      Ha gondolod, szívesen elkísérlek konyhaasztal-nézőbe, bár erős a gyanúm, inkább egy Moose-típusú társat szeretnél magad mellé eme különleges küldetésre. Ezt a gondolatmenetet pedig itt lezárom, még ha mindketten pontosan tudjuk is, hova akarok kilyukadni... :D
      Nekem egyébként kifejezetten szimpatikus volt hisztis Cas, akárhogy is bántjátok szegény lelkemet. Jó volt róla írni. Kicsit magamra ismertem, ha ezt így bevallhatom.
      Az esetleges harmadik részről fentebb nyilatkoztam, még alszok rá párat. :)
      A kép pedig... hát annyira adta magát. Képtelen voltam kihagyni. :D ♥

      Törlés
  3. Hát ez nem semmi volt :D Bár én is nagyon szerettem volna ezt a folytatást, egy kicsit féltem. Nincsenek jó tapasztalataim az ilyen "nem terveztük, de kikönyörögték, szóval miért ne?" folytatásokkal, mert sosem tetszenek annyira, mint az eredeti történet. Most viszont kellemeset csalódtam, mert ez legalább ugyan annyira tetszett, mint az első rész. Szerintem Cas hisztije bár túlzás volt, azért nagyon is valóságosra sikerül. Szerintem nagyon jól sikerült éreztetned, hogy emögött a balhé mögött azért több volt, mint ami az első részben történt. Tetszett Cas humora, jobban elkaptad, mint néhányan a sorozat írói közül szokták...
    Tényleg mindig szkeptikus vagyok a folytatásokkal, de egy ilyen jó második rész után nem tudom elképzelni, hogy a harmadikat elrontanád. :D

    Köszönöm az élményt ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan tudom, miről beszélsz, én is nem egyszer találkoztam hasonlóval. Tulajdonképpen addig, amíg ki nem tettem az utolsó pontot, és találtam az előző részhez viszonyítva megfelelőnek a sztorit, nem volt tervben, hogy publikálom. Kicsit maximalista hajlamaim vannak, de képtelenségnek tűnt, hogy elkövessem azt, amit fentebb említettél. Az önkritikám szerint legalábbis sikerült nehézkesen megütnöm az első fejezet szintjét. :)
      Borzasztóan boldoggá tesz, hogy ennyire tetszett. Ha lesz harmadik, minden lehetséges tekintetben odateszem magam, hogy ne kelljen csalódnod benne/miatta, maximum kellemeset. :)
      Köszönöm, hogy elolvastad, és a dicsérő szavakért is hálás vagyok! ♥

      Törlés
  4. Az első kommentem elveszett. Tanulság: Mielőtt véglegesítesz valamit - tessék menteni. pfff.
    Szóval:
    Ez egyszerűen Szenzációsan, kibaszottul frenetikus volt - ahogy Dean mondaná -, de most én mondom! Minden érzés átjött: Dean gyötrődése, Cas bizonytalansága, és aztán a szexy - time! Hmmm. Imádtam! ;) És nagyon tetszettek a humoros részek! :D Bár nem tudom mennyire kényelmes a szex egy kemény - ám mindenesetre strapabíró asztalon -, főleg ennyi ideig, ilyen hosszú párbeszéd közben, de nekem bejött! :) Méltó gyöngyszeme a gyűjteményemnek, és méltó dísze lesz hamarosan a Destiel Játszótérnek! Köszönöm! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sikeresen elintézted, hogy az este hátralévő részében levakarhatatlan vigyor üljön ki a képemre. Megmondom őszintén, féltem a sztoritól, leginkább természetesen a +18-as rész(ek) miatt, de... elmondani sem tudom, milyen hatalmas kő esett le a szívemről a kommentedet olvasva. Az asztal pedig... ismerjük Deant, ő mindent kibír. Egy kis kényelmetlen fafelület mit árthat neki? :D
      Köszönöm! Mindent. ♥

      Törlés
  5. kurva jó,baromi vicces,zseniális.imádom.

    VálaszTörlés
  6. Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett! Igyekezni fogok, ígérem. :)

      Törlés

Szablon wykonała Sasame Ka dla Zaczarowane Szablony
CREDITS
Model1 Model2 Texture1 Texture2 Texture3