Can I get an Amen?

„A Halloween a tökéletes emlékeztető arra, hogy a varázslat bennünk él.” 

– Sarah Ban Breathnach

Hello!

Igen, jól tetszik látni, megint új poszt. Őszintén nem tudom, mi van velem, de tény, hogy ez a hétvége nagyon kedvező volt írás szempontjából. Ihlet jött dögivel, meg idő is akadt rá, hogy molesztáljam a Wordöt. Azt viszont akármennyire is szeretném, nem tudom megígérni, hogy jövő héten is ilyen tempóban fognak szaporodni a bejegyzések. A suli, tudniillik, másfél hetente tesz róla, hogy azt érezzem, lassan elvisz a dögvész. Azt azért mindenképp megígérem, igyekezni fogok, mert nagyon-nagyon tetszik ez a jelenlegi helyzet.

Tény, hogy Halloween ezer éve elmúlt, de megláttam ezt a pikcsört, és tegnap este képtelen voltam addig elaludni, amíg meg nem írtam hozzá a ficet – hozzá kell tennem, telefonon bepötyögni undorító egy művelet volt. Azt viszont tényleg remélem, hogy nem haragszotok a cirka fél éves késés miatt. Hát most jött az ihlet, na. 

jellemzők: humoros – hát igyekszik az ember, Halloween, sok-sok pia, pici domestic!Destiel – nem a szokásos formában, Charlie {♥}, csúnya beszéd, Kevin – ő nem kap szívecskét, ideg vadnyugat, angyal!Castiel, izgatott!Castiel, segítőkész!Castiel, horrorfilmek, happy end, ember!Dean, részeg!Dean, bátor!Dean, másnaposság, szenvedő!Sam, részeg!Sam, we should play Twister

Október harmincegyedike, Halloween volt. Sam, Castiel és Dean ebben az évben ünnepeltek először együtt. A testvérek utoljára valamikor gyerekkorukban élvezhették ki igazán, démonok, vérfarkasok és vámpírok utáni vadászat nélkül ezt a különlegesen természetfeletti napot, Castiel pedig csupán hírből ismerte a nevezetes dátumot. Az ünnep eredetét persze lexikon-pontossággal el tudta mondani, még ha Samék ezt egyáltalán nem kérték. Ő azért ennek ellenére is vázolta nekik az alapos tényeket, amiért ők aztán nagyon hálásak voltak. Legalábbis minden erejükkel igyekeztek annak tűnni.

Az idősebb Winchester „a világ legnagyobb baromságának” tartotta az öccse által felhozott beöltözés ötletét, elvégre „felnőtt emberek, és nem taknyos kölkök már”, de az angyal órákig tartó, szinte kétségbeesett győzködésére – aki ugye most élte át először rendesen, nem csak „papíron” a Halloweent –, végül beadta a derekát. Még aznap kikölcsönzött egy cowboy-jelmezt az egyik közeli üzletből – hiszen, ha már mindenképp muszáj beöltöznie, akkor nincs mit tenni, meg kell adni a módját.

Bár végig azt hangoztatta, mennyire megbánta, hogy belement a hülye játékba, legbelül nagyon is élvezte a kosztüm viselését, a tökfaragást, a bunker feldíszítését és az ételek-italok elkészítését. Ezt persze még magának is alig merte beismerni, nemhogy a többieknek. Ennek ellenére testvére és Castiel szavak vagy cikiző megjegyzés nélkül is pontosan tudták, Dean nem gyűlöli annyira az ünnepet, mint szeretné elhitetni velük. Most valamennyire újra gyereknek érezhette magát, aki a kis Sammy-vel Bobby házát dekorálja ki mindenféle nyálkás, szellemes, ijesztő vacakkal. Meglepően jó érzés volt.

Nem terveztek nagy partit estére. Hármasban, illetve Charlie-val és Kevinnel egy társaságban gondoltak egy közös filmezésre – mikor máskor néznék meg a kedvenc horrorjaikat, ha nem most? –. sok piára, dobhártyaszaggatóan hangos rockzenére, meg néhány gáz társasjátékra, amit reggel örömmel letagadhatnak, vagy az alkoholra foghatnak. Persze mindezt beöltözve, hogy meglegyen az alaphangulat.

A dolgok viszont máshogy alakultak. Dean már Charlie és Kevin érkezése előtt szomját oltotta némi whiskey-vel, ami bő fél óra után kellőképp megtette a hatását. A vendégeknek találkozni még akadt lehetőségük az idősebb fivérrel, de az este hátralévő részében egyszerűen nyoma veszett. Sam nem aggódott különösen miatta. Sejtette, hogy bátyja mértéktelensége ismét elhatalmasodott rajta, így valószínűleg kábultan fekszik a szobájában – a legnagyobb gondja ilyenkor, hogy rendszeresen az ágy mellé ül. Más baja nem eshet, így ő aggodalom nélkül beszélgetett tovább a többiekkel, akikkel kifejezetten jól érezte magát. 

Ami azonban rövidesen felkeltette a figyelmét, hogy nem sokkal később az angyalnak is nyoma veszett. Abban biztos volt, hogy Castiel és Dean nem balhéztak össze délután, ebből kiindulva felesleges volt attól tartania, hogy haragjában hagyta ott őket. Egyébként is, ha erről lenne szó, legalább Sammel tudatta volna a távozása okát. Mégis furdalta az oldalát a kíváncsiság. A két jómadár között olykor igenis furcsa dolgok zajlanak, ezt már számtalanszor tapasztalta, ha épp rosszkor rontott be rossz helyre – ami kínosan sokszor előfordult az utóbbi hetekben. De ma este nem látott gyökeres változást egyikük viselkedésében sem. 

Vállrándítva ivott egy kortyot a söréből. Lehet, hogy neki is betett a whiskey – Dean előszeretettel viszi bele az ilyen baromságokba, ez köztudott. Vagy csak egyszerűen elfáradt, ami érthető, mert a délutáni munkából leginkább ő vette ki a részét, emellett már hajnali egy is elmúlt. Ki tudja? Kétségtelen, hogy Cas is bunkerban van, ezért akármi is okozta a hirtelen felszívódást, baja biztosan nem esett – nyugtázta magában, aztán visszatért a Kevinékkel folytatott beszélgetéshez.

Az este fantasztikusan sikerült, még ha csak hárman is ünnepeltek. Végignézték mindenki kedvenc horrorfilmjét, rosszullétig ettek és ittak, gyerekek módjára társasoztak, majd hajnalban elnyomta őket az álom, illetve a töménytelen mennyiségű alkohol, amit az órák leforgása alatt magukba töltöttek.

Sam hasogató fejfájással kelt fel a kanapéról, majd botorkált ki a konyhába délelőtt tíz tájékán. Ezer éve nem tapasztalt ilyen kínzó másnaposságot, talán még anno az egyetemi évek alatt. Szüksége volt egy aszpirinre és némi vízre – most valódi létszükségletnek tűnt. A szája, az egész teste ki volt száradva, a feje pedig mintha szét akart volna robbanni. Tény, hogy élt már át kellemesebb ébresztőt is.

A helyiségbe érve Deannel találta szembe magát, aki az orra alatt szitkozódva vette tudomásul, hogy még senki nem volt hajlandó főzni egy adag kávét, ezért ő állt neki. Mikor meghallotta az ajtó irányából jövő csoszogást, összeráncolt szemöldökkel arra fordult. Testvérét, na meg röhejes szenvedését látva széles vigyorra húzódott a szája.

– Reggelt, öcskös! – szólt oda jókedvűen, de csak egy morgást kapott válaszul, mire hangosan felnevetett. – Macskajaj, mi?

– Pofa be, Dean! – A fiatalabb fivérnek pont nem volt kedve a másik szar poénjaihoz. Most nem.

Sam nagy nehezen talált egy szem fájdalomcsillapítót, amit két jókora pohár hideg vízzel le is öblített. A csaptól a konyhaasztalhoz csoszogott, és fájdalmasan felnyögve ült le az egyik székre.

– Nem értem – dörzsölte meg a szemeit álmosan. – Te kora este is ittál... mégsem haldokolsz. Mégis hogy?

– Az évek és a tapasztalat, ifjú padawanom.

– Ne fárassz! – forgatta a szemét unottan, majd a következő pillanatban fájdalmasan a tenyerébe temette az arcát. Nem, határozottan nem volt jó ötlet. – Most komolyan.

– Azután, hogy Charlie-ék megjöttek, nem ittam többet, haver – vigyorgott rá sejtelmesen. – Talán olyan három pohárral összesen, ami egy kezdőnek lehetséges, hogy sok, – pillantott testvérére sokatmondóan –, de nekem csak a jókedvet biztosította.

– Akkor hol a bánatban voltál egész végig?!

– Cassel – felelt egyszerűen, gondolkodás nélkül.

– Cassel?

– Cassel – érkezett a megerősítő válasz egy magabiztos bólintás kíséretében.

– És... oké, én ezt nem értem.

– Láttad, minek öltözött be?

– Ja, Jézusnak – vont vállat Sam közömbösen. Cas jelmezét leginkább a röhejes jelzővel illette tegnap este, de tekintettel volt rá, hogy ez barátjuk első alkalma, így szó nélkül hagyta az érdekes választást.

– Pontosan! Na, most... ismersz, tény, hogy nem én vagyok a legvallásosabb ember az univerzumban, de a pia kellőképp megtette a hatását, ő pedig megjelent előttem Jézusként… baszki, nem tudtam nem a szobámba rángatni, és térdre esni előtte, hogy úgy magasztaljam az égig.

– Dean – ripakodott rá fájdalmas arckifejezéssel. – Ez rég több, mint amit valaha is tudni akarok a szexuális életedről!

– Csak mondom – vigyorgott szélesen, majd öntött magának egy csésze kávét. – És ha tudni akarod, a cowboyok lasszóját nagyon sok mindenre lehet használni, ha elég kreatív vagy, Jézus pedig fogékony az új dolgok kipróbálására. – Azzal megitta a kávéját, a mosogatóba tette a piszkos csészét, és kiment a konyhából.

– Nem akartam tudni! – temette a tenyerébe az arcát Sam hisztérikusan. Biztos volt benne, hogy soha többet nem tud majd ugyanúgy gondolni a kedvenc western-filmjeire. Vagy Jézusra, a templomokra, az egyházra és Istenre. Sem pedig Castielre. A bátyjáról végképp nem beszélve.

Inkább fogta magát, és visszafeküdt aludni. Hátha ez az egész csak egy rossz álom volt.